2026/04/20

A Tapolcai Rajzbarátok Köre Tavaszi tárlatával mutatkozott be tegnap a Tamási Áron Művelődési Központban. A megnyitót a Tapolcai Vegyeskar színesítette dalcsokrával. Pálffyné Szabó Éva, Stankovics Béláné, Anikó, Vadász Emese és Varga Károly közös kiállításnak megnyitóján az intézmény vezetője, Barczáné Tóth Boglárka köszöntötte az érdeklődőket, majd

Bővebben

Fennállása 55. évfordulóját nagyszabású gálaesttel ünnepelte a Batsányi Táncegyüttes a Tamási Áron Művelődési Központban. A nagy múltú művészeti csoport Vastag Richárd bodrogközi koreográfiájával nyitotta az estet, majd az együttes legkisebbjei következtek, akiket Kovács Beatrix készített fel. A gála másik főszereplője a kiváló Naszály zenekar volt,

Bővebben

A helyi egyházi fenntartású tanintézmény „a tehetségfelismerésben- és gondozásban nyújtott kiemelkedő szakmai munkájáért” elnyerte az "Akkreditált Kiváló Tehetségpont" címet. A hazai tehetséggondozás ügyének legmagasabb szintű országos elismerését a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége adományozta, melyet 2026.március 28-án ünnepélyes keretek között vett át Patonai Szilvia igazgató. - Az

Bővebben

Tapolca újbóli várossá válásának 60. évfordulóját ünnepeltük a Tamási Áron Művelődési Központban kedden este. Az 1966. március 31-én életbe lépett határozatot egy évvel korábban kezdték előkészíteni. Akkoriban Gödöllő, Szarvas, Szigetvár, Tiszaújváros mellett Tapolca kapott városi rangot. Tapolca község ezzel visszakapta régi rangját, hiszen korábban mezőváros

Bővebben

Major Tünde Csillagszél és Hajnaltáj című mesekönyvét ismerhették meg az érdeklődők szombaton a Tamási Áron Művelődési Központban.  Tündének bár ez már a harmadik kötete, mesekönyvet korábban még nem írt. Ugyanakkor  -mint a vele készült interjúnkban elmondta- egész életében fontosak voltak számára a mesék. -  Kisgyermekkorom óta

Bővebben

11 napirendi pontot tárgyalt meg és fogadott el - egyetlen kivétellel egyhangú igenekkel- a város képviselő-testülete pénteken. Cikkünkben most a bölcsődei ellátásról és a városi piac további fejlesztéséről szóló elfogadott előterjesztéseket emeltük ki. A testületi ülés videó anyaga a Tapolcai Média facebook oldalán megtekinthető, a

Bővebben

A Tapolcai Értékmegőrző Egyesület legutóbbi eseménye minden érzékre hatott. Az Ózsinagóga kiállítótér falain Fekete Gábor vibráló festményei szinte életre keltek, a közönség borkóstolón is részt vehetett a SZENDE Art Series válogatásából, de helyi különlegességként a friss, kézműves flódnit is megkóstolhatta minden jelenlévő. Fekete Gábor Színek forradalma címmel

Bővebben

Ezer jó fű címmel jelent meg Dr. Görcsösné dr. Takáts Gizella nyugalmazott tanár, író tizedik kötete, amelyet a szerző író-olvasó találkozón mutatott be Kovács Melinda főszerkesztővel a Tamási Áron Művelődési Központban. Dr. Görcsösné dr. Takáts Gizella az esemény előtt adott interjút a Tapolcai médiának. Amint megtudtuk,

Bővebben

A Tapolcai Nőklub Egyesület - mint az eseményen is elhangzott- a közelmúltban arra kérte az április 12-i választáson induló pártok országgyűlési képviselő-jelöltjeit, hogy a tagság előtt mutatkozzanak be, számoljanak be elképzeléseikről és válaszoljanak a számukra előre megadott, illetve a helyszínen felmerült kérdésekre. Az eseményen a

Bővebben

Magyarország köztársasági elnöke az országgyűlési képviselők általános választását 2026. április 12. napjára tűzte ki. A március 19-i rendkívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen került sor a helyi szavazatszámláló bizottságok tagjainak kijelölésére. Tapolca Város Önkormányzata Képviselő – testülete a választási eljárásról szóló törvénynek határidőre eleget téve, a szavazatszámláló

Bővebben