2026/02/11

A kivetített óriás mozgókép hangulatát és élményét nem pótolja semmi – Interjú Kovácsné Horváth Ágnes mozivezetővel Az emberek esti szórakozását ma már sok esetben a streaming csatornák filmkínálata biztosítja. A mozi mégis tud valamit, amit egy távirányítóval a kezünkben nem igazán tudunk reprodukálni: a rákészülés rituáléját,

Bővebben

Az USA székhelyű ACS Industries sajtóközleményben jelentette be a tapolcai JRG Hungary Kft. felvásárlását és a gyárüzemmel kapcsolatos terveit.   A tapolcai gyár eredetileg a német Rhodius GmbH tulajdonában volt, majd egy csődeljárás keretében az indiai JRG Holdings Private Ltd. vásárolta meg. 2025-ben nyilvánvalóvá vált, hogy

Bővebben

Vollein Ferenc: A második, festményátadással egybekötött hivatalos pápai audenciám Rómában 2026 január 28-án, szerdán a délelőtti órákban sor került a második- tehát az első, 2016-os. I. Ferenc pápával történő találkozást követően- festményátadással egybekötött pápai audenciámra Rómában, a Szent Péter székesegyház VI. Pál termében a mintegy 7000-fős közönség előtt. Ennek keretében átnyújthattam

Bővebben

Jelentős összefogással, nagy részvétel mellett rendezte meg a Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola a második alapítványi bálját szombaton, a Tamási Áron Művelődési Központban. Az esemény köszöntő gondolatokkal és táncos produkciókkal kezdődött a színházteremben.     A rendezvényt a Tapolcai Mazsorett és Zászlóforgató Csoport produkciója nyitotta, a szépen

Bővebben

A Tapolcai Értékmegőrző Egyesület által gondozott Ózsinagóga kulturális kiállítóhely és előadóterem ezúttal egy olyan gyűjtemény bemutatásának és a tárlat  köré szervezett három előadásnak adott helyszínt, amely az elmúlt évszázadok helyi kézművességének állított emléket, miközben a jó pálinka és likőrgyártás fortélyaival és ízeivel  is megismertette a

Bővebben

Informális értekezleten ismertette a város 2026-os költségvetésének tervezetét Dobó Zoltán polgármester és Schönherrné Pokó Ildikó pénzügyi irodavezető. Az eseményre meghívást kaptak Tapolca önkormányzati képviselői, illetve a bizottsági tagok is, hogy feltehessék kérdéseiket, illetve javaslatokat fogalmazzanak meg a témával kapcsolatban. A mára közel végleges formát öltött

Bővebben

A mohácsi csata 500 éves évfordulója apropóján előadássorozatot indított a Wass Albert Könyvtár „500 éve történt” címmel. A tervek szerint havonta egy-egy előadót lát vendégül az intézmény a témával kapcsolatban. Első alkalommal Varga Szabolcs történész „Több mint egy csata” címmel tartott előadást az új kutatási

Bővebben

Százfősre bővült a Nőklub – egyebek mellett ez is kiderült a legnépszerűbb tapolcai civil szervezet évnyitó ülésén szerdán a Tamási Áron Művelődési Központban, ahova Dobó Zoltán polgármestert hívta vendégül az eseményen több, mint 70 taggal jelenlévő csoport. Wéberné Borbély Éva klubvezető köszöntőjében örömmel újságolta, hogy a

Bővebben

A történetében immár harmadik alkalommal megrendezett Szép magyar beszéd verseny kerületi döntőjét újra a Kazinczy Ferenc Általános Iskolában tartották a hét második napján. Amint azt Sipos-Halász Eszter főszervező, magyar nyelv és irodalom tanár a megnyitón elmondta, korábban ugyancsak az iskola szervezte a megmérettetést, majd Veszprém adott

Bővebben