2026/04/17

Vasárnap délelőtt holokauszt tapolcai áldozataira emlékeztek a jelenlévők a Csányi László utcában, az egykori gettó helyén. Mézes András, a Hit Gyülekezete tapolcai gyülekezetének lelkipásztora beszédében leszögezte, hogy feladat és egyben kötelesség emléket és nevet adni az áldozatoknak. - Borzalmas és kegyetlen tragédia, fájdalom a holocaust, amely olyan

Bővebben

Az egykori Tapolca és diszel között haladó kisvasút emlékére állítottak fel csillét a vasútállomás előtti körforgalomban. Az avató ünnepségen Gelencsér László állomásfőnök köszöntötte az egybegyűlteket és szót ejtett arról is, hogy miért éppen ezen a napon ünnepelnek. Hangodi László történész beszédében a vasút történetét elevenítette fel -

Bővebben

A Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával, a Tapolcai Értékmegőrző Egyesület kiadásában jelentek meg az Emlékkönny(v)- Tapolca város holokauszt emlékkönyve és a Tanúfalak-Tapolcai Gettókönyv című helytörténeti kiadványok a napokban. A kötetek  Hangodi László történész, főmuzeológus tollából, illetve fénykép gyűjteményéből születtek- tudtuk meg a Tamási Áron Művelődési Központban

Bővebben

Negyed évszázada, 1999. június 4-én történt, hogy Tapolca büszke nagyvasa, az M61 004 pályaszámú, Tapolca névre keresztelt Nohab mozdony súlyos balesetet szenvedett és örökre eltűnt a hazai sínekről. Néhány évvel ezelőtt a közkedvelt svéd dízeljármű torzója, az elmúlt napokban pedig -az Örvényesen élő Németh Zoltán

Bővebben