A veszélyes munkát végző mesteremberek a katasztrófák megelőzése érdekében fohászkodtak Borbálához, védőszentjükhöz. A bányászok elsősorban a robbantási munkálatok megkezdése előtt kérték közbenjárását. Minden évben, ezekben a napokban ünnepeljük Szent Borbálát, a bányászok, kohászok, tüzérek, építészek, tűzszerészek, ágyú-és harangöntők védőszentjét. Tapolcán a Honvéd Kulturális Egyesület, a Tanúhegyek Egyesület, valamint bányászati hagyományőrzők, egykori aktív bányászok koszorúztak és emlékeztek a Tamási Áron Művelődési Központ előtt álló Szent Borbála szobornál pénteken az esti órákban.
A megjelenteket Podányi Tiborköszöntötte, majd Novák István, Szepesi Zsuzsanna: Bányászok című versével idézte meg a szakma nehézségeit, veszélyeit, az együvé tartozás érzését. Dr. Pataki Attila megemlékező beszédében a Borbála kultusz eredetét vette górcső alá. Elhangzott, a negyedik században keletkezett Szent Borbála történet népszerűsége a 16. században kezdett ugrásszerűen elterjedni Magyarországon. Ennek oka, hogy kezdtek kimerülni a már vágatokból művelt, de felszín közeli s így viszonylag könnyen hozzáférhető telérek (az anyakőzet hasadékát kitöltő, hosszan elnyúló keskeny érctömeg) és a tömzsök (kőzettömbök). Egyre mélyebbre kellett hát ásniuk a bányászoknak, egyre hosszabb vágatokat kellett kihajtani, egyre több volt a víz, nehezebben lehetett a bányatérségeket szellőztetni, s egyre gyakrabban voltak omlások. Olcsó lett a bányász élete – fogalmazott a szónok. – Amikor 1627-ben a selmecbányai szélaknai Felső Biber táróban a földkerekségen elsőként elhangzott az első földalatti kőzetjövesztő robbantás, még fokozottabban veszélyes lett a bányászok munkája. Akkortól már minden akna, táró bejáratához állítottak egy Szent Borbála szobrot. A bányászok nem a haláltól féltek, láttak eleget, hanem attól, hogy hirtelen haláluk előtt nem vehetik fel a szent gyónás és az utolsó kenet szentségét, de ha Borbálához mondtak egy imát leszállás előtt, az felmentette őket ez alól a szent törvény alól: Ó, szent Borbála, dicső menyasszony, Testemet és lelkemet én Reád bízom úgy halálban, mint életben: Légy nekem mindig védőszentem Utolsó órámban, hogy Krisztus szent Testét Magamhoz fogadjam Isten irgalmában részesüljek, Amikor testemből elszáll a lelkem A rossz szellemet taszítsd el tőle, Védő jóságoddal maradj mellettem! Nálunk a rendszerváltás után újra visszatért Szent Borbála, csak a bányáink elfogytak lassan. A tisztelet azonban új erőre kapott, és ha már nem is vallási okból, hanem a szép hagyomány okán újra megemlékezünk Szent Borbáláról, mint a bányászok és a tüzérek védőszentjéről. Mit ad nekünk ma Szent Borbála? Azt például, hogy most itt együtt lehetünk annál a szobornál, amit 2000-ben mi állíttattunk. Azt, hogy együtt emlékezhetünk. Emlékezünk szakmai múltunkra, emlékezünk nehéz, de biztos megélhetést nyújtó bányáinkra, és bízunk a holnapban. Mert mást nem tehetünk. Mit is mondott Einstein 110 évvel ezelőtt? Az idő korántsem olyan, amilyennek látszik. Az idổ nem egy irányban halad, hanem egyszerre létezik benne a jövổ a múlttal. És most kérlek benneteket, hogy egyperces némasággal emlékezzünk azokra a pajtásainkra, barátainkra, munkatársainkra, akik már soha nem lehetnek közöttünk. Jó szerencsét! – zárta megemlékező beszédét dr. Pataki Attila nyugalmazott bányamérnök. /tl/
