Már egy hete túl vannak az első oltáson a tapolcai Dr. Somogyi József Idősek Otthona lakói, dolgozói. Dr. Somogyi Katalin intézményvezető számolt be erről a Tapolcai Médiának szerdán.

 

Dr. Somogyi Katalin : “Dolgozóink ezekben a nehéz időkben szinte családtagként viselkednek lakóinkkal, odaülnek az ágyuk szélére, megfogják a kezüket, igyekeznek számukra lelki támaszt is nyújtani”

 

Az intézmény vezetője elárulta, a lakók jól vannak, mellékhatások, tünetek nem jelentkeztek, így  ő is csak ajánlani tudja a koronavírus elleni vakcinát mindenkinek. – Egy százéves és egy immunbeteg lakónk is megkapta az oltást. Utóbbi esetében volt némi dilemmánk, de szerencsére őnála is minden rendben zajlott, jelenleg jól van, panasza nincs. Az elmúlt hónapokban nálunk is voltak betegek, de ma már mind a lakók, mind a dolgozók egészségesek-tette hozzá a doktornő, aki az otthon lakóinak mentális állapotáról is beszélt. – Nehéz időszak van mögöttünk és még előttünk is, hiszen lakóink nem találkozhatnak szeretteikkel. Dolgozóink éppen ezért a legnagyobb szeretettel, szinte családtagként igyekeznek bánni időseinkkel, odaülnek az ágyuk szélére, fogják a kezüket, igyekeznek pótolni a pótolhatatlant. Most már kialakítottunk egy szobát is, ahol hozzátartozókat fogadhatunk, igaz egyelőre csak felügyelet mellett, plexin keresztül láthatják egymást a családtagok, de legalább egy kicsit elbeszélgethet szeretteivel a nagyszülő, dédszülő. Nagy szerencsénk, hogy egy szépen karbantartott és viszonylag nagy  udvarral rendelkezünk, ahol engedélyezett időpontokban, az időjárás és gondozottjaink egészségi állapota függvényében sétálhatnak, friss levegőt szívhatnak lakóink- mondta el a Tapolcai Médiának Dr. Somogyi Katalin. /tl/

 

Kapcsolódó videó:

Mindenki jól van a Dr. Somogyi József Idősek Otthonában. Túl vannak az oltáson, és bizakodva várják a tavaszi enyhülést.

Közzétette: Tapolcai Média – 2021. február 2., kedd

 

Egy százéves lakó és egy immunbeteg is megkapta az oltást a Dr. Somogyi József Idősek Otthonában

| egészségügy, hírek, szociális szféra |