EGYETLEN HUSZÁRUNK – Miltényi József huszárkapitány emlékére 1848/49 – 2024

A Tapolcai Ötszázak, az 1848/49-ben a fegyver alatt szolgált tapolcai nemzetőrünk és honvédünk közül két huszár is kapitányságra jutott a hadiranglétrán

A Tapolcai Ötszázak, az 1848/49-ben a fegyver alatt szolgált tapolcai nemzetőrünk és honvédünk közül két huszár is kapitányságra jutott a hadiranglétrán. Kováts József és Miltényi József e két hőselőd, de mára Miltényi kapitány az egyetlen huszárunk, akinek fennmaradt a nyughelye is a Régi Tapolcaiak Nyugvókertjében.

 

 

Egy Gödöllő-vidéki faluban, Valkón született 1821. Szilveszter napján, majd a vácszentlászlói plébánián anyakönyvezték néhány nap múlva, Miltenberger József néven. Német eredetű elmagyarosodott családba érkezett, amelynek az egyik ágát, Miklósét, 1847. december 9-én emelte nemesi rangra V. Ferdinánd magyar király és osztrák császár. Valkón ma már alig lelni nyomát Józsefünk gyermekkori idejének. Családi portájuk helyét ez idáig még nem sikerült azonosítani, a régi temető legrégebbi sírjelein sem olvasható a családnév. De a falu közepén álló klasszicista Szent Mihály templom s alatta-előtte a hajdanvolt népiskola 1816-ban készült, majd többször bővített, átalakított épülete azonban szereplői voltak a felnövő későbbi huszártisztünk hétköznapi és vasárnapi életnapjainak. Az öreg iskolaépület további nevezetessége, hogy egynéhány osztályévfolyammal korábban itt birkózott a betűvetés alaptudományával Petrovics Pistike is, leendő szabadsághős géniuszunk, Petőfi Sándor majdani atyja.

Egyetlen huszárunk 1848 májusában lett Miltényi, amikor jogvégzett ifjú tisztviselőként a Tolna vármegyei Ozorán működött. Két fivérével, Mihállyal és Györggyel ekkor közösen kérelmeztek és kaptak hivatalos jóváhagyást családnevük magyarosítására. Huszonéves lelkesedése hamarosan a hadizászlók alá vitte Józsefet s önkéntesnek jelentkezett a mozgó nemzetőrséghez, ahol jogászi végzettségére tekintettel rövidesen tiszti rendfokozatot kapott. 1848 júliusában már a megyei nemzetőr lovasság főtisztje volt, mint a Tolna-baranyai önkéntes lovasosztály főhadnagya. 1849 elején e csapatot beosztották a 7. (Reuss-Köstritz hercege) huszárezredbe, ahol április 30-án Miltényit előléptették huszárkapitánnyá. Az ezred I. (alezredesi) osztályának századparancsnokaként a Perczel Mór honvéd tábornok parancsnoksága alatt a Délvidéken küzdő bácskai IV. hadtestbe kapott beosztást és végigcsatázta a késő-tavaszt meg a nyár elejét.

1849 június 7-én a reggeli órákban Perczel csapatai ütközetre sorakoztak a Pétervárad erődjétől néhány kilométerre fekvő Káty falu határában, a falutól északra fekvő erdőséggel szemben. Az erdőből a Josip Jellačić altábornagy főparancsnoksága alatt szolgáló Franz Ottinger tábornok császári nehézlovasai dübörögtek elő, amely csapatok először a magyar jobbszárnyat, majd a centrumot is megingatva súlyos vereséget mértek a honvéderőkre, amely egy valóságos mészárszékre emlékeztette a túlélőket. A magyar veszteségek drámaiak voltak, a nagyszámú sebesültek között ott volt Miltényi kapitány is. Sebeiből már nem is gyógyult fel a szabadságharc végéig. Annyit tudunk, hogy császári-királyi hadbíróság elé került, el is ítélték, de aztán 8 évre eltűnik a szemünk elől.

 

 

1858-ban értesülünk ismét róla, amikor már gyulakeszi lakosként gyakorló birtokperes ügyvéd, csobánci és ábrahámhegyi szőlőbirtokos. A keszi hegyoldalban a lakhelyéül szolgáló nagy alapterületű, magasföldszintes, alápincézett csobánci borháza ma is megvan, amely napjainkban a Kövirigó Családi Birtok Kft. Vendégház néven ismert. Tapolcára valamikor 1874 előtt költözött be, amikorra elkészült a Pesti utca 1720. parcellaszámú, korábban Rigó János-féle telken, azaz a mai Kossuth Lajos utca 28. szám alatt az új építésű, tágas lakrésszel, fürdőszobával és dongaboltozatos borospincével ellátott nívós rezidenciája. A főként a Tapolczai Királyi Járásbíróság telekkönyvi hivatalában folytatott szakmai munkája mellett kedvtelve gondozta a gyakran látogatott szőlőbirtokait és aktívan bekapcsolódott a városi és megyei kulturális- és közéletbe. Már 1867-től tagja volt a Zala megyei Honvédegyletnek, részt vett a tapolcai „járási ápolda”, avagy a tervezett kórház építését célzó jótékonysági és adománygyűjtő rendezvényeken, magánfelajánlású könyvadománnyal gyarapította a tapolcai felső népiskola diákkönyvtárát, pénzadományt tett az 1908. július 30-i hatalmas tapolcai tűzvész károsultjainak megsegítésére, s összességében Tapolca legnagyobb tisztelet övezte polgárainak sorában jegyezték.

Családot nem alapított, öröksége fivérei, Mihály és György leszármazóira szállt. Az 1909. december 8-án bekövetkezett halála, majd nagy részvét melletti és díszsírhelyen történő búcsúztatását követően a hagyatéki eljárását, birtokainak, pincegazdasági felszereléseinek és lakóházának értékesítését a Vácon élő unokaöccsei bonyolították le.

Személye és 1848/49. évi szabadságharcos áldozatvállalásának emléke mindmáig elevenen él Tapolcán. Emlékezete korszakokon, politikai kurzusokon átívelő, időtálló életútpéldának bizonyult, 1945-ön innen és túl, rendszerváltozás előtt, alatt és után. Nyugvóhelye tradicionális kegyeleti helyszíne Tapolca mindenkori vezetése és lakossága március 15-i ünnepi megemlékezéseinek, az 1990-es évek vége óta pedig az október 6-i tisztelgéseknek is. Most, a forradalom és szabadságharc 1849-es esztendejének 175. évfordulója kapcsán, március idusán ismét elborították a 14 csatát vívott egyetlen huszárunk nyughelyét a „Szirmok, virágok koszorúk.” Tisztelet emlékének, tisztelet a Tapolcai Ötszázaknak!

Hangodi László történész-főmuzeológus

 

Vélemények összegzése
Nincsenek hozzászólások

Sajnáljuk, a hozzászólási lehetőség jelenleg zárva van.