A tapolcai barlangterápia története a kezdetektől a gyógyhellyé minősítésig
„Fűben, fában orvosság” – tartja a mondás. Mi, tapolcaiak azt is hozzátehetjük, hogy a barlangjainkban is
„Fűben, fában orvosság” – tartja a mondás. Mi, tapolcaiak azt is hozzátehetjük, hogy a barlangjainkban is. 50 évvel ezelőtt, 1972. december 1-jén kezdődött meg a rendszeres barlangterápiás kezelés a városban. A kerek, fél évszázados évforduló alkalmat és lehetőséget ad arra, hogy a kezdetektől, 2014-ig , a gyógyhellyé minősítésig kísérjük fejlődését.
De mielőtt ezt tennénk, essék szó a város alatt meghúzódó barlangrendszerről. Azok, akik helyismeret nélkül vállalkoznak arra, hogy Tapolcával ismerkedjenek, nem is sejtik, hogy milyen csodálatos természeti kincs van alig 20 méter mélyen a talpuk alatt. Az idő és a víz hatalmas barlangrendszert teremtett itt az évezredek alatt. Napjainkban ennek az egyik szakasza – a Tavasbarlang – idegenforgalmi látványosság.
A másik,az előzőtől alig 60 méterre lévő Kórházbarlang – a légzőszervi megbetegedésben szenvedők „zarándokhelye”. A kútásás mindkét barlang felfedezésében meghatározó szerepet játszott. Az előbbit akkor fedezték fel, amikor 1903-ban Tóth Pál pékmester udvarán ástak kutat. Az utóbbit pedig 1925-ben , a tüdőpavilon építésének megkezdése előtt. A tuberkulózisnak (TBC), a”morbis hungaricus”-nak Tapolcán is sokan estek áldozatul a XX. század első évtizedeiben. Ezért is döntöttek úgy a város és a kórház vezetői, hogy harcot indítanak ellene. A tüdőpavilon helyéül a kórházi park északra elkerülő, üres térségét jelölték ki. A munkálatok – a már említett – kútásással kezdődtek. A Tapolcai Újság 1925. október 30-ai száma így írt erről: „A kútásás alkalmával a pár centiméter vastagságú földréteg alatt mintegy 50 centi vastagságon lúdtojás nagyságú kövekkel kirakott mesterséges föltöltésre találtak. Azután robbantásokkal folytonosan mészkősziklákon haladtak lefelé. A kútásók 10 méter mélységben, a kút oldalában barlangra találtak.” A cikk írója arra is felhívta a figyelmet, hogy – a lehetőségek szerint – ne engedjék meg az üregek feltöltését törmelékkel, mert az akadályozná a további kutatásokat. „A tudomány és érdekesség szempontjából igazán nagy könnyelműség volna a további kutatásokat félbeszakítani, mert igen valószínű, hogy a már feltárt Tavasbarlanggal lehetne csatlakozást találni.”
Az 1925-ös nagykanizsai földrengés híre új irányt adott a további munkálatoknak. Olyan nézetek, hiedelmek terjedtek el, hogy a barlangokra épült Tapolca egy földrengés alkalmával elsüllyedhet. Ez indította el a kórház alatt talált barlang feltárásának és kutatásának szükségességét és annak aláfalazással történő biztonságossá tételét. De Isten malmai lassan őröltek…
1937 július 18-án – 85 éve! – jelentős esemény tartotta lázban Tapolca lakosságát. Azon a napon a Tavasbarlangból Kessler Hubert mérnök, a neves barlangkutató és Badinszky Sándor élő rádióközvetítése volt. Erről így számolt be a Tapolcai Újság 1937. augusztus 1-jei száma: „A közönség részére megnyitott részeken tul bádoghengereket csatoltak magukra a rádió előadói és így vitték a mikrofont a tavakon keresztül uszva és ismertetve a közeljövőben feltárásra váró tavak és termek sorozatát. Érdeklődéssel hallgattuk mi tapolcaiak a színes rádióközvetítést és bizonyára érdeklődéssel hallgatták mások is, amerre a magyar rádió hullámai hirdetik a magyar föld szépségét és kulturánk diadalát.” Történelmi pillanat volt az a nap abból a szempontból is, hogy Berger Károly igazgató itt beszélt először nyilvánosan arról, hogy a barlang levegője alkalmas arra, hogy gyógyítson. Azzal, hogy Tapolca barlangrendszere fókuszba került, újra ráirányult a figyelem a kórház alatt talált barlang biztonságának hiányára is. A vármegye alispánja 1937 októberében felkérte Kessler Hubertet arra, hogy a szükséges és sürgős biztonsági munkálatokat előkészítse és azokat megindítsa. A Tapolcai Újság 1938. március 20-ai száma közölte a barlangkutató azon jelentését, amelyben arról számolt be, hogy a 3 hónapig tartó munkálatok befejeződtek: „Kívánságunk értelmében ezennel igazolom, hogy a barlang felfedezése idejében általam veszélyesnek talált barlangszakaszok a végzett biztosítási munkálatokkal kellően biztosítva vannak.” Míg az 1937-es rádióközvetítésben csak röviden beszélt Berger Károly a barlang levegőjének gyógyító hatásáról, addig az Új Magyarország újságírójának, Diószeghy Miklósnak már interjút is adott erről a szenzációról. „Amint állunk a Lóczy-teremben, aranybetűs márványlapot fedezek fel, amelyen a következő olvasható: Hálánk jeléül gyógyulásunkért! Ormay Lacika és Öcsike! – Hát ez mi? – kérdezem csodálkozva. – Ennek érdekes története van, kérem. Berlinből itt járt orvoscsoport is megállapította, hogy a tapolcai barlang nemcsak természeti szépséget jelent, hanem orvostudományi értéke is van. Megállapították, hogyha a szamárhurutos gyerekek naponta néhány órát tartózkodnak a barlang klímájában, úgy bámulatos gyorsan zajlik le a betegség, meglepetésszerűen hamar gyógyulnak meg a gyermekek. A köhögési rohamok egészen megcsappannak. Rengeteg gyerek gyógyult meg a mi barlangunkban, köztük Ormay Lacika és az öccse, akinek szülei hálájuk jeléül ezt az emléktáblát helyezték el a mészkőfalban. – És most is használják ilyen célra a barlangot? – A hatóságok később betiltották, mert a betegség nagyon ragályos, különösen itt, ezen a nedves talajon, úgyhogy a barlang gyógyító hatását nem vehetjük igénybe. Pedig egy párizsi orvosprofesszor is járt itt, aki nagyon lelkesedett azért, hogy a barlang révén segíteni lehet a szamárhurutos gyermekeken.”
Mire jöttek rá a tapolcai orvosok és az itt élők a XX.század első évtizedeiben? Arra, hogy a barlangban „más” a levegő, érezhetően meleg (15-18 Celsius-fok). Klímájára a különleges jelző illik. Egyenletes a hőmérséklet , kevés a por, nem köhögnek a lenti tartózkodás után a gyerekek. Így aztán – a tiltás ellenére – továbbra is odavitték a szamárköhögésben szenvedőket. A következő évek már egyre kevésbé szóltak a barlang idegenforgalmi hasznosításáról, a gyógyhatásról, sokkal inkább arról, hogy óvóhellyé kell átalakítani. 1943-ban a Pesti Hírlap bombabiztos, földalatti kórház tervéről írt. Ha a kórház alatti barlangot (hossza 364 méter) összekötnék a Tavasbarlanggal, akkor a város minden lakója számára óvóhelyet tudnának biztosítani. „Vitéz nemes dr. Péczely Béla kórházigazgató irányításával már meg is kezdték a kórház alatti óvóhely építését.” A cikket a Tapolca és Vidéke 1943. augusztus 21-ei száma is közölte. A következő 2 évet már a második világháború eseményei tették tragikussá Tapolca életében . A város óriási áldozatokat hozott, és hatalmas károkat szenvedett el. Légtere 1944 és 1945 között számos bombatámadás színtere volt.„Háborús cselekmények során Tapolcán meghalt (hozzávetőlegesen) 252 személy (a pontos adatok megállapíthatatlanok). Légitámadások áldozati: 239 polgári személy (részben helybeliek, részben vidékiek). Katonai kórházban (390. sz. Egészségügyi Oszlop) meghalt öt magyar katona. Kivégezve: nyolc személy.” (Veress D. Csaba: Adalékok Tapolca történetéhez 1944-1956). Igen jelentősek voltak Tapolcán az épületkárok is. Egy 1947. május 17-ei jegyzőkönyv megállapítása szerint: „A község az országban is egyike a legjobban lerombolt községeknek, a középületei csekély kivétellel romhalmazok, de a megmaradt épületek is súlyosan megsérültek.” A második világégés poklából több mint 100 tapolcai nem tért haza. De az élet élt és élni akart…
A barlang gyógyhatásáról, a légzőszervi megbetegedésben szenvedők reményeiről, jobb életlehetőségeiről ismét egyre több szó esett. A háború alatt az óvóhelyekre menekült, felnőtt, légzőszervi megbetegedésben szenvedő tapolcaiak is megtapasztalhatták, hogy elmúltak, vagy enyhültek a panaszaik. Ezért mentek le, ha tehették, a barlangokba a ’40-es évek végén és az ’50-es évek elején is. Töreky László a Napló 1963. március 20-ai lapszámában így írt erről: „Amikor egy évtizeddel ezelőtt Sári Lajos bácsi, a barlang vezetője említette először a dolgot, sokan mosolyogtak rajta. Komolyan vette viszont Kessler Hubert híres barlangkutató, aki kitűnően ismeri Tapolcai földalatti világát. Ajánlotta dr. Winkler Károly barlangigazgató főorvosnak, hogy kísérletezzen a barlang levegőjével. A kísérletek eredményre is vezettek. Az asztmás betegek határozottan jól érezték magukat többszöri lent tartózkodásuk ideje alatt, sőt utána is. Ez nemcsak a helyi aszthmások véleménye, a helyi Idegenforgalmi Hivatalban már több száz levelet hozott a posta vidékről, az ország minden részéről.”
Tapolca fejlődésének új irányt adott az, hogy a Bakonyi Bauxitbánya Vállalat központja a belvárosban épült fel. Az ország másik végéből hozott bányászcsaládokat a vállalat a városba telepítette. A barlangterápia fejlődésén sokat lendített az a szomorú tény, hogy a bányászok között gyakori volt a tüdő- és egyéb légzőszervi megbetegedés. Dr. Somogyi József belgyógyász 1965-től végzett terápiás kísérleteket, „próbakezeléseket” a Tavasbarlangban. Ezek a kísérletek felkeltették a szakma érdeklődését a barlang gyógyító hatása iránt. Az Országos Közegészségügyi Intézet és a barlangklimatológiai szakbizottság a különböző helyeken vett levegőminták eredményét aztán közzé tette.
„A szabadtéren és a barlang különböző helyein vett levegőminták összehasonlításának eredménye mind azt bizonyítja, hogy érdemes a tavasbarlang gyógyhatásának behatóbb vizsgálatával foglalkozni. A minták szerint egy liter levegőben a főtéren 8700 porszemcsét találtak, amely a barlang lejárójának közelében 3240-re csökkent. A barlang mélyén, közvetlenül a földalatti tó partján 440 porszemcsét találtak a levegőmintában, de egyes helyeken ez a szám 340-re, a piactér alatti tórésznél pedig 210-re csökken. A Bakonyi Bauxitbánya dolgozói néhány nappal ezelőtt egy – a tavon át csónakkal megközelíthető – sziklatermet rendeztek be „kezelőhelyiség”-nek. Az első kisebb csoport kezelése egyelőre még csak kísérleti gyógyászatnak számít, de a néhány napos eredmények máris bíztatóak. A kísérletek mintegy másfél hónapig tartanak, és az eredménytől függően döntenek arról, hogy az egészségügy szolgálatába állítják-e a tavasbarlangot.” (Napló, 1966. március 26.) Dr. Somogyi József mindent elkövetett azért, hogy ez megtörténjen. Éveken át, több száz beteget kezelt. A mérésekkel igazolt eredményekről nemcsak a hazai , de a külföldi előadásain is hírt adott. Számtalan publikációja jelent meg ebben a témában. Már nemcsak bányászok, de mások is lementek gyógyulni a Tavasbarlangba. Az önmagukért beszélő eredmények nagy tervek megfogalmazását is maguk után vonták. „Építsünk szanatóriumot Tapolcára és gyógyítsuk a betegeket. Emberek százait adhatjuk vissza rövid időn belül az egészséges életnek.” – hangzottak el a lelkesítő szavak.
A magyarországi, köztük a tapolcai sikerekre, eredményekre felfigyelt a nemzetközi szakma. 1972-ben hazánkban tartotta a Nemzetközi Barlang-terápiás Unió a tudományos tanácskozását. „A nemzetközi tanácskozás utolsó napján, vasárnap Tapolcára látogattak a szimpózium résztvevői. Itt dr. Somogyi József adjunktus, a tapolcai kórház orvosa tájékoztatta a szakembereket a tapolcai tavasbarlangban végzett légzőszervi gyógyítások tapasztalatairól, eredményeiről. A vendégek maguk is megtekintették és tanulmányozták a tapolcai tavasbarlang adottságait, „klímáját”. (Napló, 1972. október 3.) A barlang levegőjének részletes analízise, klimatikus viszonyainak gondos feldolgozása olyan eredményeket mutatott, hogy a Tavasbarlangban 1972. december 1-jétől rendszeres lett a barlangterápiás kezelés. A turistaforgalom és a barlangterápia egyre nehezebben fért meg egymás mellett, ezért is fordult a figyelem az addig kihasználatlan Kórházbarlang felé , amely a világháború idején óvóhelyként szolgált ,de az ’50-es évek végén majdnem tönkretették annak természetes környezetét. Az jó döntés volt,hogy elkészítették a kórház épületéből levezető lépcsőt. De az már nem, hogy „atombiztos” óvóhelyet akartak kiépíteni, ezért a barlang egy részét lebetonozták (ez ma a tornaterem). Szerencsére leállt az építkezés. Még belegondolni is szörnyű , mi lett volna a barlanggal, ha a helyére egy „betondzsungelt” építenek a föld alá…
1974 fontos dátum a barlangterápia életében. Az Alumíniumipari Tröszt, a Bakonyi Bauxitbánya Vállalat, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete és a Városi Tanács összefogásával elkészült a barlanglejárat liftaknája (a liftet 1975-ben szerelték be), átadták az 500.000 forint értékű műszerrel felszerelt légzőterápiás kezelőszobát. A betegek gyógykezelése már lényegesen jobb körülmények között történt. Az egyesített tapolcai és sümegi kórház belgyógyászata Sümegre került. Így dr. Somogyi József 1976-tól ott folytatta tovább gyógyító tevékenységét. Dr. Horváth Tibor 1976-ban került a kórház barlangterápiás részlegének élére. 1972-től 1978-ig 848 – hörgi asztmás, idült hörghurutos – beteget kezeltek a barlangban. Háromhetes turnusokban egyszerre 25-30 beteget fogadtak. A barlangtermekben 4 órát tartózkodtak a betegek, szakképzett gyógytornász segítségével légző gyakorlatokat folytattak. Egy orvos, egy asszisztens és három ápolónő biztosította az egészségügyi ellátást. A műszer- és gyógyszerellátás jó volt. Az egészségügyi dolgozók továbbképzését az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet támogatásával oldották meg. Jelentős eredmények születtek. A betegek több mint 90 %-ánál a kúra végén jelentősen csökkentek a panaszok. A sikerek különösen bíztatóak voltak a gyermekeknél. Ezért is mert nagyot álmodni dr. Horváth Tibor: az asztmás gyerekek részére új részleget kell létrehozni. Hogy ez mennyire időszerűvé és szükségessé vált, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a lehetőségek tárháza is bővült. 1982-ben az új természetvédelmi törvény a Kórházbarlangot fokozottan védett objektummá nyilvánította. A másik, még ugyanabban az évben történt döntés pedig egy 10 éves – küzdelmekkel és eredményekkel tűzdelt – korszak méltó megkoszorúzása és egy új korszak kezdete is volt. Az Egészségügyi Minisztérium a tapolcai kórház barlangját gyógybarlanggá nyilvánította. „Európában ez az első olyan barlang, melyről minden kétséget kizáróan bebizonyosodott az, hogy a klímája gyógyítja a légzőszervi megbetegedéseket.” (Képes Újság, 1982. február 6.) Az elismerés „koronájának” is mondható, hogy a VII. Nemzetközi Szpeleoterápiai Szimpózium helyszíne Keszthely és Tapolca volt 1982. november 2-6-ig.
1984-ben újabb termekkel bővült a barlangterápiás részleg , és megkezdődtek a Kórházbarlang rekonstrukciós munkálatai.„A tapolcai munka számos értelemben modellértékű és úttörő jelentőségű. Az egyetlen önálló intézmény Magyarországon, amelynek fő profilja a barlangterápia. Az egyetlen olyan kórházbarlang komplexum, ahol szoros szakmai háttér, komplex ellátás és eredmények folyamatos detektálása és értékelése megvalósulhatott a kellemes szanatóriumi életvitellel és gyógyhelyi környezettel együtt. A barlangterápia indukált egy sor, ezzel összefüggő tevékenységet (gyermekgondozás, gyógy- idegenforgalom), melyek szorosan vett tevékenységén túl haszonnal járnak a városnak, országnak egyaránt.” (Részlet dr. Horváth Tibor publikációjából, amely a Karszt és Barlang című folyóirat I-II. füzetében jelent meg 1989-ben.) A nemzetközi és országos elismertséget is magának tudó kiváló szakember 1986-tól – az 1993-ban bekövetkezett haláláig – a Nemzetközi Szpeleológiai Unió (UIS) Barlangterápiás Szakbizottságának elnöke volt. Tapolca Város Önkormányzata 1991-ben engedélyt adott arra, hogy a kórház a- gyógybarlangnak nyilvánított- Kórházbarlangot gyógyászati célra hasznosítsa.
A tapolcai főorvos álma is megvalósulni látszott azzal, hogy a ’90-es évek elején a város a Köztársaság téren helyet biztosított egy olyan intézmény részére, amely a légzőszervi megbetegedésben szenvedő gyerekeknek adott volna – a barlangterápia mellett – a gyógykezelésre helyet. El is kezdődött a „gyerekház”, gyermekszanatórium (a népnyelv „Szuszogónak” nevezte el) építése. A cél, a támogatás érdekében létrehozták a „Tapolcai Asztmás Gyermekekért Alapítvány”-t. Dr. Horváth Tibor bizakodott. Bízott abban, hogy a 40 ágyas új épület már 1992-ben elkészül, és az ország minden részéről fogadhat asztmás gyerekeket. A tervek között az is szerepelt, hogy pedagógusokat alkalmaznának, akik a kurzusok alatt tanítanák a gyerekeket. A támogatók segítsége sem volt elegendő ahhoz, hogy az álom megvalósulhasson. Kevés volt a jó szándék, annál több a buktató. 1993-ban tragikus véget ért dr. Horváth Tibor élete. A „Szuszogó” épülete torzó, befejezetlen maradt. A sok viszontagságot megért, tűzeseteket elszenvedett, veszélyessé vált épületet a város 2001-ben lebontatta. Tapolca városa az egyik, fontos kitörési pontjának a barlangterápiára és termálvízre épülő gyógyturizmust jelölte ki. A gyógyítás görög istenének, Aszklépiosznak az egyik barlangjáról elnevezett, 228 szobás Hotel Peliont 2003-ban adták át.
A barlangterápiás kezelést 2005-ig dr. Szabó Tibor folytatta hasonló eredményekkel és kitartással. Őt követte dr. Kovács László. Vezetése alatt 37 ággyal működött a barlangterápia. „A törekvés arra irányult, hogy a beteg a légzés-rehabilitáción keresztül olyan komplex kezelést kapjon, amely a fizikoterápiát, a gyógytornát, a légzéstechnika javítását, az autogén tréninget is tartalmazza. A kitűzött cél nem kevés: a tapolcai kórház a légzőszervi rehabilitáció legjobban felszerelt, külföldön is elismert központja legyen.” (Részlet a 100 éves a tapolcai kórház című könyvből.) 2013-ban a tüdőgyógyászati-rehabilitációs osztály vezetője dr. Lengyel László pulmonológus-rehabilitációs főorvos lett. A szakember csapatot szervezett, amely az addigi gyógyszeres kezelés mellett kiegészítő kezelésekkel, programokkal járul hozzá a betegek gyógyulásához, állapotuk javulásához.
Tapolca Város Önkormányzata 2013 decemberében kérelmet nyújtott be az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálathoz (ÁNTSZ), hogy Tapolcának, a barlangok és vizek városának egyes részeit gyógyhellyé minősítse. Ezek közé a helyek közé tartozik a Hotel Pelion, a Deák Jenő Kórház, a város alatt húzódó barlangok és a Tópart környéke. Az ÁNTSZ engedélye 2014-ben érkezett meg. Így a város az ország azon 18 települése sorába emelkedett, amely ezzel a címmel büszkélkedhet. Ezzel megnyílt az út Tapolca egészségturizmusának további fejlesztéséhez. Írás, fotók: N. Horváth Erzsébet