Figyelemfelhívó akciót szervezett a Testi-Lelki Egészségfejlesztési Központ, az Én-Kép-Tér Szociális és Mentálhigiénés Alapítvány, a helyi védőnői szakszolgálat és a Tapolcai Rendőrkapitányság a Tamási Áron Művelődési Központ épülete mögött hétfőn. A rendezvény a Gyermekjogok-, és a Nők elleni erőszak megszüntetésének világnapjának apropóján jött létre, a cél a tájékoztatás volt.
Magvas Zoltán szociális szakember, a LEK munkatársa a Tapolcai Média érdeklődésére elmondta, hogy elsősorban arra szeretnék felhívni a figyelmet a társszervezeteikkel összefogva, hogy van segítség a bajban. – Fontos, hogy a nők tudjanak hová fordulni, merjenek segítséget kérni, jelzéseket adni ha bántalmazás, erőszak éri őket. Illetve szeretnénk tudatosítani azt is, hogy a gyerekeknek, a kiskorúaknak is vannak jogaik, melyeknek érvényt kell és lehet szerezni. Szórólapokat osztunk ezekben a témákban, információt adunk arról, hogy hova, milyen módon és mely szervezetekhez lehet fordulni, ha baj van. Akár most is, ha valaki a segítségünket kéri, időpontot kap és elindulhat a segítségnyújtási folyamat a megfelelő szervezetek és szakemberek bevonásával- mondta Magvas Zoltán /tl/