Tegnap késő délután ünnepélyes keretek közt átadták a közönségnek a megújult Tapolcai Halas Lépcsőt, illetve leleplezték annak új információs tábláját.  Varjas Judit helyi alkotó nyolc napig dolgozott a nemrégiben elkészült  Arany János utcai falfestésen, 22 napig (sok hűvös, szürke, esős napot kifogva) pedig a tópartra vezető, ma már világhírnévnek örvendő lépcsőlejárat festésén. Az utóbbihoz közel 80 liter festéket és lakkot használt fel, hogy a 2016-ban általa megálmodott és megfestett street art különlegesség újragondolva, de eredeti kisugárzását megőrizve kaphasson új arcot. A művész mindenkinek köszönetet mondott, aki egy-egy jó szóval, egy csokival, vagy bármi egyéb módon támogatta a munkáját. Elmondta azt is, tisztában van vele, hogy alkotása megosztó, de ahogy fogalmazott, a tudása, képességei legjavát adta, hiszen “a lehető legjobbat, legszebbet akarta kihozni a feladatból”.

 

 

A Malom-tóhoz levezető lépcsőnél sokan várakoztak szeptember 29-én, késő délután, hogy tanúi legyenek a Halas Lépcső újbóli átadásának. Dobó Zoltán polgármester a város nevében köszönte meg, hogy Judit tehetségét és szorgalmát Tapolca szolgálatába állította, továbbá munkájával, erőfeszítéseivel példát mutatott mindenki számára.

 

 

Varjas Judit és Dobó Zoltán. A  polgármester szerint, Judit példát mutatott mindenkinek munkájával…/Fotók:tl/

 

Varja Judit bemutatva a halas lépcső motívumait, az elvégzett munkát, annak nehézségeit és örömeit, arra hívta fel a figyelmet, hogy a világon egyedülálló az, hogy egy street art alkotást felújított valaki. – Ki merem mondani, ugráltam örömömben, amikor felkért a város, hogy újítsam meg a Halas Lépcsőt. 2016-ban, a mű születésekor nem volt egyszerű dolgom, hiszen új volt a feladat, nagy volt a kihívás, amelyből sokat tanultam, többek között  perspektívából és anyaghasználatból is. Ezúttal tisztában voltam vele, hogy a korábban megalkotott jellegtől nem szabad eltérni, hiszen így vált ismertté, így szerették meg az emberek. Végül három helyett kettő koi ponty mellett döntöttem, felül pedig egy tavirózsát festettem, amely egy központi helyről nézve adja ki legszebb arcát. Az oldalfalakat nagyobb felületen vontam be a munkába, a tóban élő hínárfajokat ábrázolva, illetve a lépcsősor előtti részeket is megfestettem, hogy még komplexebb, nagyobb alkotás születhessen…Külön öröm volt számomra, amikor Pass Sándor alpolgármester felkért, hogy az Arany János utcában, a hajdani B52 bejáratának oldalfalára is készítsek díszítő festést. A két munkát stílusában és tematikájában egyként kezeltem…sokak bátorítása is segített, hogy tudásomhoz, lehetőségeimhez képest a lehető legjobbat hozzam ki a feladatból- fogalmazott Varjas Judit, aki családjának, párjának, minden segítőjének, támogatójának külön, név szerint is köszönetet mondott  a jó hangulatú, de megható pillanatokat is tartogató átadó ünnepségen. /Töreky László/

 

 

Információs tábla mutatja be a Halas Lépcső történetét és művészi koncepcióját, illetve egy horgonyhoz kötött csokornyi kopott ecset is árulkodik az elvégzett munkáról

 

 

“Egyedülálló a világban, hogy megújult egy street art alkotás”

| hírek, közélet, kultúra, önkormányzat |