A Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola Batsányi János Magyar – Angol Két Tanítási Nyelvű Tagintézményben a mai napon koszorúzással, az intézmény névadójának verseivel, néptánc előadással és ünnepi gondolatokkal megnyitották a Batsányi-hét rendezvénysorozatot, amely a diákok megyei helyesíró versenyével folytatódott a kora délutáni órákban. A 15 órára meghirdetett hagyományos Batsányi emlékséta viszont a heves esőzés miatt elmaradt.

 

 

Az eseményen az iskola vezetője, tanulói és pedagógusai mellett, Dobó Zoltán polgármester, Puskás Ákos és Pass Sándor alpolgármesterek, Bajner Imre, a Bárdos Lajos Általános Iskola igazgatója és dr. Décsey Sándor, a Wass Albert Könyvtár és Múzeum igazgatója is részt vett.

 

Dobó Zoltán polgármester köszönetet mondott mindazoknak, akik a Batsányi kultusz ápolásában szerepet vállalnak évről évre

 

Dobó Zoltán az eseményt megnyitva elsősorban a gyerekekhez, a jövő felnőttjeihez szólt. Elmondta, fontos, hogy egy közösség életében legyenek olyan emberi nagyságok, hősök, mint Batsányi János, de az is fontos, hogy rendszeresen megemlékezzünk róluk, vagy intézmények viseljék a nevüket. – Tanuljatok jól, érjetek el az életben eredményeket és bárhol jártok a világban, mondjátok majd el, hogy a Batsányiba jártatok. Tegyetek hozzá ti is valamit Batsányi örökségéhez, vigyétek hírét a nagy költőnek és a városnak egyaránt- szólt a diákokhoz. A polgármester a Batsányi-hét szervezőinek, köztük a tapolcai pedagógusoknak is köszönetet mondott, hogy Batsányi János kultuszának ápolásában évről évre tevékeny szerepet vállalnak.

 

Dr. Komjátiné Nyakó Györgyi tagintézmény-vezető: Úgy gondolom, ha a költő ma is élne és köztünk járna, a fiatalok kifejezetten rokonszenvesnek találnák…

 

Dr. Komjátiné Nyakó Györgyi, a Batsányi iskola intézményvezetője, Határ Győző író, költő, műfordító, filozófus gondolatával rámutatott: “Nincs más továbbélés, csupán az élők emlékezetében való megmaradás, és nincs más feltámadás, csupán a feltámadás az élők emlékezetében”. – Batsányi 259 évvel ezelőtt, pontosan ezen a napon született Tapolcán. A sors által számára kirótt 82 év egyszerre volt kalandos és tragikus. Saját korában kevesen értették őt, a történelem, a politika túl gyakran szólt bele az életébe és cserben is hagyta, de végül elért oda, amit ő maga fogalmaz meg Biztatás című versében: “a jók sírodban is áldanak, tisztelnek”. Úgy gondolom, ha a költő ma is élne és köztünk járna, a fiatalok kifejezetten rokonszenvesnek találnák a négy nyelven beszélő, művelt, nagyon okos Batsányit. Ha ma is élne, talán olyan költő lenne, akit sokkal jobban foglalkoztatna az irodalom emberekre gyakorolt hatása, mint az önmagáért való verselés gyönyörűsége. Ő lenne az a gondolkodó, aki hisz a haladásban, a tettekben és nem csak az eszmékben. És talán sokkal több elismerést is kapna, mint saját korában, például a Magyar Irodalmi Társaság létrehozásáért vagy kiemelkedő irodalmi folyóiratok elindításáért…A Batsányi-hét rendezvénysorozattal arra törekszünk, hogy mi is emléket állítsunk Tapolca nagy szülöttének- méltatta Batsányi János költő személyét és életművét Komjátiné Nyakó Györgyi.

 

Néptánc három batsányis fiataltól a megnyitón

 

Megtudtuk, a Batsányi-hét idei iskolai programjai a tagintézmény falai között zajló Aranytoll megyei helyesíró versennyel kezdődnek, kedden angolnyelvi csapatversennyel folytatódnak, szerdán természetismereti játékos vetélkedő indul, május 12-én pedig a Batsányi Gálára kerül sor. Ez utibbira az iskola diákújságja, a Batsányi Times harmadik száma is megjelenik- árulta el a tagintézmény vezetője. /Töreky László/  

“A jók sírodban is áldanak, tisztelnek” – Elkezdődött a Batsányi-hét rendezvénysorozat

| hírek, kultúra, oktatás |