Ki ne ismerné, pontosabban van e olyan, aki tényleg ismeri Valikát, aki hűséges Picúr nevű öregecske kutyájával a raposkai téglagyár és Tapolca közt rója a kilométereket? ” …Most Valika sír és dühös a világra, hiszen elvették a társát…”- olvasom a mély lelki húrokat pengető bejegyzést az interneten. Olvasom az egyébként jóval hosszabb bejegyzéshez hozzáfűzött kommenteket is, amely megdöbbent, hiszen ezek némelyikében azokat az embereket is éri támadás, akik kötelességtudatból, hivatásukból következően, vagy éppen emberiességből segíteni próbálnak másokon. Úgy gondolom, ez esetben az emberen majdnem lehetetlennek tűnő vállalkozás, a másikon, a hűséges négylábún talán még lehetséges.

Műtét után, lábadozóban. Picúr ma már táplálkozik, de ha nem műtik meg, gyakorlatilag éhenhalt volna.

Nehéz belelátni egy sokak  számára szinte elképzelhetetlen mélyszegénységben élő, mentálisan  beteg hölgy fejébe, aki szabad akaratából választja a minimum alatti életet. Aki viszont „hozzátartozik a város képéhez”, akivel szinte „semmi gond nincs”, hiszen nem agresszív, csak egy szerencsétlen sorsú és segítségre szoruló személy. Egy olyan ember, aki nagyon kötődik hűséges ebéhez Picúrhoz, valószínűleg egyetlen társához, akivel túlélheti a mindennapokat… és most elvették tőle a nehéz sorsában osztozó hűséges ebet…. A szomorúan romantikus mese azonban itt véget ér…Ulrike Vollner a tapolcai  Assisi Szent Ferenc Állatmenhely vezetője már tudja milyen ügyben keresem, amikor munkahelyén meglátogatom őt. Megmutatja Picúrt is, aki bús, kicsit ijedt tekintettel fekszik kenelében, a menhely egyik csempézett, fűtött helyiségében.

Nagy műtéten van túl Picúr, hiszen számos öregkori és egyéb, önmagában is súlyos  problémájának kezelése mellett, egy ping-pong labdánál is nagyobb  daganatot távolított el Dr. Ásványi Tamás állatorvos a szájából. A kutya másfél-két hete nem táplálkozott, gyakorlatilag az éhenhalás küszöbére került. Állítólag panaszkodott is az utóbbi időben Valika, hogy a kutya nem eszik, de soha, semmi pénzért nem adta volna át kedvencét gyógyításra senki emberfiának…

Dr. Ásványi Tamás állatorvos műtét előtt. A kép magáért beszél

Picúr, ha minden rendben megy, talán a gyógyulás útjára léphet.  Most már elfogadja az ételt (lám itt dől meg a kizárólag a gazditól fogad el ételt komment- teória), él és talán élni fog még egy ideig. Sajnos az Ő kutyalelkébe, fejébe sem láthatunk bele, nem tudjuk mit mondana, ha gondolkodni és beszélni tudna…

A kutya az állatvédelemmel foglalkozók számára fontos, Valika a szociális ellátórendszer számára jelent csaknem megoldhatatlan feladatot. Bögös Rita Zsuzsanna a Szociális és Egészségügyi Alapellátási Intézet Család-és Gyermekjóléti Központjának vezetője és munkatársai ismerik őt, rendszeresen látogatják és szembesülnek a ténnyel: Valika egy mentálisan sérül személy.

A szerénynek is csak erős túlzással mondható fedél, amihez Valika foggal-körömmel ragaszkodik

Megpróbáltak rajta segíteni,  fedélhez, szociális étkezéshez juttatni, de ahogy a hozzátartozóknak, rokonoknak nem sikerült, úgy nekik sem az elmúlt évek alatt. Valika tántoríthatatlan, nem fogad el meleg ételt (úgy hiszi megmérgezik), legfeljebb konzerveket,  és nem kér abból sem, hogy elköltöztessék a rossz téglagyári  sufniból, amelyben sem víz, sem fűtés, sem villany nincs, ahol a behordott szemét a hőszigetelés. Az illetékeseknek innentől erősen korlátozottak a lehetőségei, hiszen egy nem ön- és közveszélyes személyt a jelenlegi törvények és szabályozás szerint csak szabad akaratából lehet elhelyezni a szociális ellátásban, „védik” őt a személyiségi- és az önrendelkezéséhez fűződő jogai.  Odafigyelni persze lehet rá, meg is teszik a munkatársak, akik gyakran egészségügyi és mentálhigiénés szakembereket is mozgósítva,  rendszeres látogatják és támogatják a nőt.

Szomorúan, végtelenül fáradtan, de meleg helyen és biztonságban van Picúr az Assisi Szent Ferenc Állatmenhely beteg kutyák számára fenntartott helyiségében

Ahogy a maga szakterületén Ulrike is megteszi ami megtehető, hiszen rendszeresen adományozott élelmiszert Picúr számára és figyelemmel kísérte az állat sorsát már eddig is. Most is ezt tette, átvállalva a műtét költségeit, a 12 éves, de végtelenül lestrapált, a koránál jóval rosszabb állapotba került Picúr gyógyításának terhét. Ha rajta múlik -ahogy fogalmaz- soha nem juttatná vissza a gazdájához a kutyát. Valika olyan erővel ragaszkodik kutyájához, mint ahhoz a hajlékhoz ahol meghúzza magát. Hogy ez állatszeretet-e, vagy  valami más, azt nem tudom. Egy lelkileg egészséges ember, aki  valóban szereti a kutyáját, az nem csak eteti, hanem egyéb igényeit tekintve is gondoskodik róla, egészségesnek és vidámnak akarja látni őt és igyekszik megkímélni a szenvedésektől- mondatja velem a józan ész. Egy mentálisan beteg személy esetében ember legyen a talpán, aki a gondolatok és érzések mélyére lát. Igaz, ez talán nem is feltétlenül igénye az utca emberének, hiszen elég az, ha látták, hallották:  … Valika sír és dühös a világra, mert elvették tőle hűséges társát Picúrt…       Töreky László