A második gyertya meggyújtásával, online közvetített fúvós kamarazenével és Kádár Adrienn református lelkész szolgálatával köszöntötte advent második vasárnapját a város.

 

Ünnepi díszletek között szólt a gyönyörű fúvós muzsika

 

Járdányi Pál Zeneiskola fúvósai Péni Béla, Haga Kálmán, Haga Réka és Kaszás Dominik előadását követően Kádár Adrienn bevezetésképpen Lukács evangéliumának szavait idézte, amelyben az angyal a Józseffel akkor már jegyben járó Szűz Máriához beszél: “…Üdvözlégy kegyelembe fogadott, az Úr veled van! Ne félj Mária, mert kegyelmet találtál Istennél, íme fogansz méhedbe és fiút szülsz, amelyet nevezz Jézusnak! Nagy lesz Ő és a magasságos fiának nevezik majd. Az Úr Isten nekiadja atyjának Dávidnak a trónját, Ő pedig uralkodik a Jákob házán örökké és uralkodásának nem lesz vége…”

 

azt várjuk, hogy kilátástalannak tűnő helyzetünket az Isten megoldja…

 

A lelkészasszony az emberi életet fenyegető koronavírus járvány okozta gondokról is szólt, megcsillantva a reményt.. – Kedves testvéreim, történelmi időszakot élünk. Ebben az évben egyik ünnepünk sem úgy telik, ahogy azt megszokhattuk. Kezdődött a Húsvéttal és folytatódott az összes többi ünnepünkkel. Tavasszal még el sem tudtuk képzelni, hogy a karácsonyunkat és az adventjeinket is a járvány fogja meghatározni. Most pedig szomorúan kell tudomásul vennünk, hogy a szeretet ünnepe csak úgy lehet a család ünnepe, ha vigyázunk egymásra, ha nem veszélyeztetjük egymást…De ne keseredjünk el, hiszen idén is van amire várhatunk, idén is advent az advent! – fogalmazott Kádár Adrienn, aki Mária érzésein keresztül tolmácsolta az örömhírt. – Mária még csak jegyben jár Józseffel, szűz volt, hajadon volt. Olyan helyzetbe kerül tehát, amelyben előtte nem volt senki a világ fennállása óta. Megkezdődik számára egy nagyon hosszú várakozás, amely nem csak kilenc hónapig, hanem Jézus egész életén keresztül tart…Mai életünk egy kicsit hasonlít Mária helyzetére. Mi is várjuk, hogy ezt a kilátástalannak tűnő helyzetet Isten megoldja, érezzük, hogy a mindenható Úr kezében vagyunk. De Isten hozzánk is szól, ahogy Máriához szólt: “Üdvözlégy kegyelembe fogadott, az Úr veled van!” … Nekünk nem homályos ígéretekben kell reménykednünk, hanem mindabban ami már megtörtént… /tl/

 

Kapcsolódó videó:

Online városi ünnepség

Online városi ünnepség advent második vasárnapján a Tamási Áron Művelődési Központ és a Tapolcai Média szervezésében. Szolgál Kádár Adrienn református lelkészasszony, közreműködnek a Járdányi Pál Zeneiskola fúvósai: Péni Béla, Haga Kálmán, Haga Réka és Kaszás Dominik.

Közzétette: Tapolca Város hivatalos oldala – 2020. december 6., vasárnap

 

Nekünk nem homályos ígéretekben kell reménykednünk…

| hírek, hitélet, kultúra |