2024/12/21

Horváth Sándorné Éva Életajándék című, első önálló kiállításának megnyitója minden szempontból sokkal több volt mint egy nyugdíjaskorú amatőr festő méltányolható vágyakozása arra, hogy alkotásait művészhajlamú társain és családján kívül mások is megismerjék. Már 14 hosszú éve annak, hogy Éva elkísérte egyik fiát, Horváth Róbertet a

Bővebben

„Teltház” az TÁMK nagytermében, egy sikeres darab bemutatása a színpadon…mondhatnánk, hogy ez egy szokványos pillanatkép a tapolcai kultúra világából. Az előadás mégis más, mint egy átlagos teátrumi est, ugyanis ebben a darabban fogyatékkal élők és a többségi társadalomhoz tartozók játszottak együtt. Mindezen ismeretek birtokában kezdtem el nézni a

Bővebben

Sallay Misi 1910. október 27-én született Tapolcán. Életműve szövegíróként és zeneszerzőként egyaránt jelentős, számos ismert és népszerű magyar nóta, továbbá a Fradi induló (korábban TIAC induló) megírása is az ő tehetségét dicséri. Születésének 114. évfordulóján koszorúzási ünnepséggel emlékeztek a legendás cigányprímásra a helyi, a vármegyei

Bővebben

Sajtótájékoztató keretében jelentette be a napokban közelmúltbeli megalakulását az Első Tapolca és Környéke Tisza Sziget. Az új szervezet helyi kapcsolattartója és  járási koordinátora Csöndör Bianka. Ő és Mozsolics Márta, a helyi Tisza Sziget egyik alapító tagja, aktivistája, a mozgalom létrejöttéről, céljairól és eddigi tevékenységéről tájékoztatott.

Bővebben

Immár 10. alkalommal invitálta a gímszarvasok szeptemberi bőgési szezonjának lezárásaként trófeaszemlére és vadászmisére a szakmai és civil érdeklődőket a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. Uzsai Erdészeti Igazgatósága az Úrbéri vadászházhoz október 25-ére. Elsőként Szalay László, a Zrt. vezérigazgatója köszöntötte a megjelenteket. Beszédében szólt az elmúlt időszak vadgazdálkodását nehezítő körülményekről, a klímaváltozás

Bővebben

Rendhagyó módon ünnepelte meg az 1956-os forradalom és szabadságharc 68.évfordulóját a Széchenyi István Baptista Technikum diák és tanár közössége. A Himnusz hangjai, majd Vellai László igazgatóhelyettes ünnepi beszédét követően ugyanis egy olyan akadályversenyt szerveztek az osztályoknak, amely minden elemében kapcsolódott a forradalomhoz.  A város különböző pontjain és a szakképző

Bővebben

... Hogyha sírunk: kiröhögnek, Hogyha kérünk: fel is kötnek, Hogyha küzdünk: odalöknek Történelmi kárörömnek- És mégis élünk...  Bartis Ferenc Utószó című versével, Dominek Ilona a Tamási Áron Színtársulat tagjának szavalatával kezdődtek meg október 23-a délelőttjén az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulójának tiszteletére szervezett helyi

Bővebben