EFOP mérleg: „hét településen mintegy 100 programfajta és több mint 4500 rendezvény valósult meg”
Az EFOP-1.5.2-16-2017-00012 humán szolgáltatások fejlesztése Tapolcán és környékén - című pályázatban foglalt célok megvalósultak
Az EFOP-1.5.2-16-2017-00012 humán szolgáltatások fejlesztése Tapolcán és környékén – című pályázatban foglalt célok megvalósultak. A 100 százalékos támogatottságú pályázathoz a forrást az Európai Szociális Alap és társfinanszírozóként Magyarország költségvetése biztosította. A közel 500 millió forintos, 4 évre elhúzódó projekt záró rendezvényét a Tamási Áron Művelődési Központban tartották május 7-én. Az eseményre meghívták az érintett települések polgármestereit, a résztvevő munkatársakat, koordinátorokat. A jelenlévők meghallgathatták a projekt tapasztalatait Pilinszki-Pék Dorottya projektmenedzser, Minorics Tamás szakmai vezető, továbbá Tapolca és Lesenceistvánd település polgármestereitől is.
A Tapolca Város Önkormányzata által vezetett konzorcium még 2017-ben, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programja EFOP-1.5.2-16 „Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben” című felhívására benyújtott pályázatával 499317799 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült. A konzorciumot Tapolca Város Önkormányzata (Konzorciumvezető), Gyulakeszi Község Önkormányzata, Lesenceistvánd Község Önkormányzata, Lesencetomaj Község Önkormányzata, Monostorapáti Község Önkormányzata, Raposka Község Önkormányzata, Zalahaláp Község Önkormányzata alkotta. A projekt keretében olyan tevékenységek, képzések, tréningek, rendezvények valósulnak meg, melyek kiemelt célja a humán közszolgáltatások terén jelentkező szakemberhiány enyhítését szolgáló ösztönző programok megvalósítása, a hátrányos helyzetű csoportok munkaerő-piacon való megjelenésének elősegítése, a helyi kisközösségek társadalom-szervező szerepének megerősítése, a vidék megtartó képességének erősítése.
Dobó Zoltán polgármester köszönetet mondott a konzorciumi partnertelepülések képviselőinek, illetve a projekt megvalósításában bármilyen formában résztvevő munkatársaknak. A polgármester rámutatott azokra a nehézségekre is, amelyet a közbeszerzések elhúzódása, illetve a rendezvények megvalósításának egy éves csúszásához vezető pandémiás időszak okozott.
Minorics Tamás az EFOP gyakorlati megvalósításáért felelős munkatársa arra mutatott rá, hogy a közbeszerzések után rendezvények, képzések sokasága valósult meg, de ösztöndíj-programot is indítottak, illetve sikerült bevezetni a tapolcai kedvezménykártya rendszert. – A hét település összesen 100 különböző programtípust valósított meg, több mint 4500 alkalommal. Ezen programok célcsoportjai az általános iskolásoktól a nyugdíjas korosztályig terjedtek. Számos kézműves programot, tanfolyamokat, szakmai továbbképzéseket, közérzetjavító sport- és mozgásprogramokat is támogattunk, melyek egy részében az idősek, a középkorúak és a fiatalok együtt, egymásért dolgozhattak, illetve átadhatták korosztályuk tapasztalatait, tudását egymásnak – fogalmazott.
Tóth Csaba kistérségi elnök, lesenceistvándi polgármester hangsúlyozta, örömmel vettek részt a programban, amelyből 12 millió forint értékben valósíthatott meg rendezvényeket települése. – Első dolgunk az volt, hogy megtaláljuk azokat az embereket, akik koordinálják a programot. A munkába bevontuk a művelődési házat, az óvodát, az iskolát, valamint helyi civil szervezeteket is. A végeredmény pedig abból a szempontból is egy sikertörténet lett, hogy az EFOP kapcsán megszerzett tapasztalatainkat az EKF projekt során is tudtuk kamatoztatni, ott hasonlóan értelmes programokat megvalósítani. /Töreky L. /