Szombaton Bene Károly kocsmájában tartották gyülekezőjüket a Hajagos hegy és a minőségi borok rajongói, az idei diszeli gyepütiprás résztvevői. Az induló (és érkező) helyszínen a résztvevők hangulatát Knolmajer Ferenc bemutatott bor tételei és Hangodi László izgalmas és szórakoztató helytörténeti előadása alapozta meg.

 

 

A csapatot Tóth Bálint, a városrész önkormányzati képviselője köszöntötte, majd átadta a szót Hangodi Lászlónak. A történész, főmuzeológus a rendezvény jellegéhez igazítva, könnyed, szórakoztató formában tálalt történelmi visszatekintésében, elsősorban a környék római kori világába tett izgalmas múltidéző szellemi kirándulást.

 

 

A Trió Pince remek rozéját Knolmajer Ferenc mutatta be a jelenlévőknek Bene Károly kocsmájának kerthelyiségében

 

Közben a kocsmaasztalra kerültek a Trió pince kiváló borai, amelyek készítéséről, jellegéről a legilletékesebb, Knolmajer Ferenc beszélt a jelenlévőknek. A diszeli gyepütiprás egyébként ezúttal öt hajagosi gazda tucatnyi bortételével ajándékozta meg a résztvevőket. Csillik Kristóf és családja pincéjénél azonban nem csak bort, de remek pálinkákat is fogyaszthattak a résztvevők. Ugyanott a szomszéd, Budai Mihály is bemutatta borospincéjének kincseit. Később Angyal Andrásnál is kiváló, palackérett, organikus borok kerültek a talpas poharakba. Farkas Imre pincéjénél (jelenleg csak szőlőt termel a gazda) a Csobánc Bormanufaktúra, azaz a Gyepütiprás “zászlóvivője” Tóth Bálint képviselő mutatta be, hogy mi keletkezett az utóbbi időben pincéjének mélyén. Az elfogyasztott jó borokat, s velük a testi, szellemi feltöltődést a has feltöltése követte. Bene Károly ezúttal is kifogástalan főztjével csillapíthatták éhségüket a Hajagosról mámorosan visszatért “gyepütiprók”. /tl/

 

Irány a Hajagos

 

Diszeli gyepütiprás szép időben, múltidézéssel, kiváló borokkal  

| gasztronómia, hírek, közélet, önkormányzat |