Petőfi Sándor Kukorica Jánosból lett János vitéze másfél évszázada ledönthetetlen a hazai meseirodalmi hősök képzeletbeli dobogójának legmagasabb fokáról. Halápiné Kálmán Katalin és társulata a Tapolcai Musical Színpad pedig, ha nem is olyan régi, de hasonlóan fénylő jelensége a helyi színjátszásnak. A mű és az előadók egymásra találása három teltházas, nagy sikerű előadást eredményezett a Tamási Áron Művelődési Központban az elmúlt néhány napban. A szabadságharc költőjének verses meséjéből készült Kacsóh Pongrác daljáték „tapolcai változata”, a musical színpad és Batsányi Táncegyüttes közös produkciója mindent megmutatott abból, amit rendezői elképzelésekben, látványban, énektudásban, az érzelmek átadásának képességében tud a tapolcai társulat.

Abból főzünk amink van, mondja gyakran keserű szájízzel a népnyelv. Nekünk tapolcaiaknak nagy szerencsénk az, hogy elég sok kiváló alapanyagunk van ahhoz, hogy valóban egy jó ebéd kerüljön az asztalra. Kukorica János történetén nemzedékek nőttek fel, egyesek szerint semmi nem jutott olyan közel a magyar néplélek művészi ábrázolásához, mint ez a gyönyörű ívű, szeretetteli tündérmese. Persze akár fordítva is gondolhatnánk, hiszen mi tenné magyarrá a magyart, ha nem az, hogy ismeri, érti és lelkében megéli Kukorica János csodálatos utazását, harcait, dicsőségét, bukását és felemelkedését az élők és a holtak birodalmában. Akárhogy is, a musical színpad és a batsányis táncos barátaik biztosan nem okoztak csalódást több száz helyi és környékbeli színházkedvelőnek a daljáték lokálpatrióta változatának előadásával.

A főszeplők, Szabó György (János vitéz), Bali Mónika (Iluska), Báder Zoltán (Bagó), Tóth István (francia király) énekprodukciói élményszámba mentek, ahogy a darab további húsz fontos „mellékszereplőjéről” és táncosairól is csak a dicséret hangján érdemes szólni. Szép hazai tájaink, a francia királyi udvar, a pokol, vagy éppen tündérország vizuális megjelenítése, de a szereplők jelmezei is mind-mind hozták azt a nívót, ami egy igazi színházi varázslathoz szükséges. Az előadást megelőzően Halápiné Kálmán Katalin köszönetet mondott a támogatóknak, köztük a tapolcai önkormányzatnak és a város polgármesterének, alpolgármesterének, de néhány mondatban az elődás jelentőségéről is szólt. Úgy fogalmazott, „a magyar irodalomnak vannak sokkal nagyobb szabású alkotásai mint a János vitéz. De a János vitéz az, amit az ember szeretne odaajándékozni külföldi ismerőseinek, hogy megérezzék a magyar néplélek melegségét, humorát, semmihez sem fogható báját, a magyar szív melegét. Ebben a műben együtt van a magyar föld valósága és a magyar nép álma. Ilyen mű, mint a János vitéz, a legnagyobbaknak is csak egyszer sikerül”… Mi pedig abban reménykedünk, hogy olyan színvonalú előadás, mint a (tapolcai) János vitéz, még sok vár ránk a jövőben. /Töreky L./