Nem telik el hétvége, hogy ne lépnének pástra a Tapolca Vívóklub párbajtőrözői akár hazai vagy nemzetközi versenyeken. Az elmúlt hetekben minden korosztály képviseltette magát kisebb-nagyobb versenyeken és szép sikereket hoztak haza klubjuknak és a városnak.
Kisbéren az Avengarde Kupán 27 versenyzővel léptek pástra a tapolcai vívók és 15 éremmel tértek haza. Versenyről versenyre látszik a fejlődés az utánpótlás korcsoportos gyerekeknél. “- Ezek a szárnyaikat bontogató tehetségek a legjobb példák arra, hogy a rendszeres és becsületes munka előbb – utóbb, de mindig kifizetődik.
Miközben a fiatalok Kisbéren küzdöttek, a nagyok ugyanazon a hétvégén, Budapesten a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban léptek pástra felnőtt Magyar Kupán. Itt az éremre még sokat kell várni, viszont ne felejtsük el, hogy ebben a mezőnyben, a nyolcas döntőben kevés olyan versenyző van, aki nem Európa-bajnoki, világbajnoki vagy éppen olimpiai érmes. Ami pozitív eredmény, hogy Tarsoly Borbála a németországi junior világkupa után a spanyolországi és olaszországi versenyre is bebiztosította helyét az utazó keretben.
Ezután ismét dupla versenyes hétvége következett. A fiatalok Szolnokon, a rangos Olimpici versenysorozaton vettek részt, míg Tarsoly Borbála a hófedte németországi Laupheim városában remekelt élete első világkupa versenyén és szerzett nagyon értékes pontokat és nemzetközi tapasztalatot.
Bicsérdi Kamilla menetrendszerűen szállítja haza az érmeket saját, törpici korosztályában. Kamilla nagyon szépen fejlődik és biztosan hozza minden versenyről a tőle elvárható eredményeket. Bori igazán küzdős és fordulatos asszókat vívott. Volt, hogy öttusos hátrányból fordított és nyert, és volt olyan is, hogy a hosszabbításban nyert mérkőzést. Nagyon szépen menetelt a 64-es főtábláig, ahol magyar világbajnok csapattársa, Nagy Blanka személyében talált legyőzőre.
A Kadet (U17) Magyar Bajnokság volt az elmúlt hétvégén, a soron következő megmérettetés. Ide kisebb csapattal, három fővel utaztunk. Érmes helyezést nem sikerült szerezni, de szokták mondani, hogy az ember vagy nyer, vagy tanul. Mi most tanultunk.” – foglalta össze az elmúlt hetek eseményeit Keszler Dávid edző.
Részletes eredmények:
AvEnGarde Kupa – Kisbér
Törpici lány A kategória: 1. Bicsérdi Kamilla
Törpici lány B kategória: 4. Kozma-Bognár Alíz, 5. Keszler Zoé, 7. Kurkó Enikő, 9. Kocsor Lelle, 10. Dér Csenge, 12. Konkoly Sára
Törpici fiú A kategória: 7. Puskás Máté
Törpici fiú B kategória: 1. Szabó Róbert, 3. Bogdán Ferenc, 5. Gmózer Zalán, 7. Klemens Gergő, 9. Pálmai Botond, 12. Bertalan Áron, 13. Polgár Dávid, 20. Kovács Máté, 24. Hegyi Máté
Törpici csapat FIÚ: 1. Puskás Máté, Szabó Róbert, Bogdán Ferenc, Bertalan Áron
Törpici csapat LÁNY: 7. Keszler Zoé, Kocsor Lelle, Dér Csenge, Kurkó Enikő
Gyerek lány: 2. Sölét Emma, 9. Gmózer Zoé, 14. Bicsérdi Kamilla, 26. Hubert Hanka, 30. Horváth Míra
Gyerek fiú: 5. Nyári Flórián, 6. Piller Kristóf, 14. Hegyi Kristóf, 17. Bali Gergő
Gyerek csapat: 3. Nyári Flórián, Piller Kristóf, Hegyi Kristóf, Bali Gergő
Serdülő lány: 11. Hegyi Dorka
Serdülő fiú: 1. Tarsoly Csanád, 12. Klemens Barnabás
Felnőtt Magyar Kupa – Budapest
Felnőtt férfi: 95. Szabó Ádám, 105. Kovács Benedek, 111. Süketes Miklós
Felnőtt női: 45. Tarsoly Borbála, 79. Konkoly Evelin, 84. Szalma Sára
Olimpici GP – Szolnok
Serdülő fiú: 56. Tarsoly Csanád
Serdülő lány: 69. Várnagy Olívia
Újonc fiú: 11. Klemens Barnabás
Gyerek fiú: 27. Piller Kristóf, 28. Nyári Flórián, 63. Hegyi Kristóf
Gyerek lány: 20. Sölét Emma
Törpici fiú: 12. Puskás Máté
Törpici lány: 3. Bicsérdi Kamilla
Junior világkupa – Laupheim, Németország:
Női párbajtőr (203 induló): 59. Tarsoly Borbála
Kadet Magyar Bajnokság – Budapest
Férfi: 11. Süketes Miklós, 67. Tarsoly Csanád
Női: 21. Konczek Lina