Batsányi János arcképe megérkezett a költő szülőföldjére- szonett született róla
215 év után került Tapolcára Heinrich Friedrich Füger német festő Batsányi Jánosról készült portré festménye, amellyel a Tapolcai Városi Múzeumban szeptember 30-ig találkozhat a közönség
215 év után került ideiglenesen Tapolcára Heinrich Friedrich Füger német festő Batsányi Jánosról készült portré festménye, amellyel a Tapolcai Városi Múzeumban 2023. június 24-től szeptember 30-ig találkozhat a közönség. A műalkotás jelképes leleplezésére a Múzeumok éjszakája rendezvény adott alkalmat a helyszínen.
– A kerek Batsányi évforduló szülte annak gondolatát, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermének bejáratánál függő Batsányi Jánosról készült festmény egy meghatározott időre a költő szülőföldjére kerüljön. Köszönet illeti ezért L. Simon Lászlót, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóját, akivel egy korábbi szakmai rendezvényen született meg a megállapodás a kép időszakos tapolcai kiállításáról – idézte fel az előzményeket a festmény szombati leleplezésén a Wass Albert Könyvtár és Múzeum igazgatója, dr. Décsey Sándor.
Németh István Péter egy Batsányi Jánosról írt szonettel is tisztelgett a festmény Tapolcára érkezése alkalmából
– H. F. Füger 1808-ban készült Batsányi portréjáról tudjuk Párizsból feleségéhez írt leveléből, hogy a kép magánhasználatra készült. Batsányi, az 1820-as években az arcképet gyerekkori barátjához, Juranics László pécsi kanonokhoz küldte, azt a nyilvánosságnak szánva. A festmény Juranics halála után került a Magyar Nemzeti Múzeumba, most a tapolcai születésű költő szülőföldjén is láthatjuk. Immár karnyújtásnyi közelségből nézhetünk a költő szemébe, aki nemes, római jellemként Füger mester ecsetvonásai által megörökítve tekint ránk – vallotta Németh István Péter író, költő, műfordító aki egy szonettel is tisztelgett Tapolca nagy szülötte előtt a Múzeumok éjszakáján /írás: ke / /Fotó:tl/
Németh István Péter: Batsányi János arcképe (H. F. Füger festménye, 1808)
Pokolba minden hátteremmel!
Láttass így, Mester! Csak ilyennek láss már,
vulkáni csúcsot gondolnod sem kell mögém, s
e magasabb fákat a hársnál.
Mert nem adatott Egy valaha,
vállamra ne hullj, vízesés, permeteg!
Kibomlik Gabriellám ősz haja
– magunkénak vallunk minden gyermeket.
Hát ne lássam betűim hiányzani
s vélük ez arcomat majd egyedül,
akár a Balaton hármas hullámai
– verseim pergámene itt hengerül.
Forgandó köpönyegben nem én.
Örökre ezért kabátom harag-zöldje.
