Átadták a Szent György-hegy hegyközség legjobb borainak és borászainak járó elismeréseket, de meg is kóstolták a győztes nedűket a Szent György-hegyi Napok rendezvénysorozat e hét csütörtökön megtartott szakmai napján a Tamási Áron Művelődési Központban. Az eseménysorozat jelentőségét a rendezvény fővédnöke Navracsics Tibor miniszter, országgyűlési képviselő méltatta a helyszínen. A programhoz szervesen kapcsolódó szakmai előadást Knolmajer Bence phd hallgató, szőlőtermelő, növényorvos tartotta a klímaváltozásnak a szőlőkultúrát is érzékenyen érintő hatásairól, a védekezés lehetséges módszereiről.

 

 

– Ez a nap az Önöké, a termelők és a borkedvelők ünnepe, hiszen azokról a borokról beszélünk, azokat fogjuk megkóstolni, amelyek a keddi borversenyünkön szép eredményeket értek el- köszöntötte a jelenlévőket, köztük a megjelent borászokat, pincetulajdonosokat, érintett polgármestereket Marton József hegyközségi elnök, majd átadta a szót a rendezvény fővédnökének, Navracsics Tibornak.

 

 

A területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője szerint a táj hegyeinek a történelmén a bor állandó elemként volt jelen a rómaiak óta, a ma élők a borkultúrát örökségül kapták. – Nem nagyon van értelme felvetni a kérdést, hogy ez a táj, ez a tevékenység a pannon kultúra, a nemzeti kultúra része-e. Borásznak lenni az a hivatás, amely a legtökéletesebben testesíti meg és egyben ötvözi a hagyományt és a jövőorientáltságot. Egy borásznak mindig őriznie kell az előző évszázadok hagyományait, köztük sok olyan tudáselemet is, amelyek nincsenek megírva a szakkönyvekben, de benne van a régiek tudáskincsében, tapasztalatában. Azt látom, hogy az utóbbi 10 évben a Balaton környékén olyan gasztronómiai forradalom zajlik, amelyre már külföldön is felfigyeltek. Jó úton haladunk afelé, hogy a Bakony-Balaton térsége 12 hónapos attrakcióvá váljon. A Szent György-hegyi Napok azokhoz a rendezvényekhez tartozik, amelyek erősítik az önazonosság tudatot, szolgálják a közösségépítést- hangsúlyozta a miniszter.

 

 

Knolmajer Bence, a növényvédelmi intézet phd hallgatója, szőlőtermelő, növényorvos előadásában arra mutatott rá, hogy a klímaváltozás nem újkori jelenség, többmillió éve zajlik, de több szakaszban. Jelenleg ennek a változásnak az ötödik szakaszában vagyunk, ahol rövidebb periódusokban, lehűlések és felmelegedések követik egymást. Az ember nem kiváltója a klímaváltozásnak, de az emberi tevékenység képes felgyorsítani azt- ecsetelte a tudományosan elfogadott elméletet az agrárszakember, aki elsősorban a szőlő betegségeinek és növényvédelmének új kihívásairól, a felmerült klímaváltozás okozta problémák kezelésének lehetséges módjairól beszélt közel fél órás, projektoros vetítéssel szemléltetett előadásában.

 

 

A 2023-as Szent György-hegyi Napok borversenyén idén 90 bor méretkezett meg, számos értékes arany, ezüst és bronzérem, illetve hat különösen értékes nagy aranyérem született. A Nyári Pince 2015 és 2017-es olaszrizlingjével, a Borbély Családi Pincészet pedig 2019-es késői szüretelésű olaszrizlingjével és 2022-es Tomaji cuvee borával nyerte el a borbírák által adható legmagasabb elismerést. Szintén nagy aranyérmet érdemelt ki Szászi Endre 2021-es olaszrizlingje és a Gilvesy Pincészet 2020-as rajnai rizling bora.

 

 

 

Az elismerések átadását követően Kulka Gábor, a Balaton borrégió borminősítő bizottságának titkára röviden megemlékezett a Szent György-hegyi Napok borversenyeinek történetéről, majd értékelte a borversenyt, az idei felhozatalt. Elmondta, három borbíráló bizottság, 30-30-30 bort kóstolt és pontozott 20 pontos rendszerben, 19.51 ponttól járt a nagy arany. A versenyen 23 százalékban volt jelen az olaszrizling, a szürkebarátból 11-et, rajnaiból 6 mintát hoztak a gazdák, a kínálatban összesen 76 fehér, 9 vörös a többi rozé bor volt. /Töreky L./

 

 

 

Díjazták, majd kóstolták is a legjobb helyi borokat a szakmai napon

| gasztronómia, gazdaság, hírek, közélet, kultúra |