Tapolca és Badacsonytomaj aktuális önkormányzati, közéleti és városstratégiai kérdéseiben foglalt állást és tartott sajtótájékoztatót a mai napon Sibak András, a Demokratikus Koalíció választókerületi elnöke és Hrabovszki László, a DK badacsonytomaji képviselője. Szóba került többek között a badacsonyi Tátika étterem megrekedt rekonstrukciója és a Tapolca környékére tervezett naperőműpark ügye is.

 

 

Sibak András elsőként a tervezett 100-160 hektáros, városközeli napelempark kérdéseivel és egy helyi egészségügyet érintő döntéssel foglalkozott tájékoztatójában. Elmondta, álláspontjuk szerint a nagyméretű napelempark ebben a formájában nem jó, helyette sokkal inkább egyfajta “energiamixben kellene gondolkodni”, amelyben a házak tetejére telepített napelemek, szélerőművek és a geotermikus energia együttes kihasználása kapna prioritást. – A legfontosabb kérdés az, hogy a város milyen irányba szeretne fejlődni. Ha a már meglévő közeli napelemparkokat és a tervezettet megnézzük, akkor azt látjuk, hogy Tapolca bezárja magát észak-északnyugatról, megfosztva magát a terjeszkedési lehetőségtől. Az uralkodó szélirány, és mert a város egy mélyedésben van, meg fog ülni a naperőmű okozta plusz egy-két fok meleg- adott hangot véleményének. Sibak András szerint újra kellene gondolni a tervet a jövő generációinak érdekében, akik majd Tapolcán szeretnének élni, építkezni, hiszen a veszprémi úttól, a sümegi útig körbe leszünk véve napelemekkel. A város ezzel szemben csak az iparűzési adót nyeri, amiről nem tudjuk, hogy mennyi lesz-tette hozzá. A DK-s képviselő a naperőművet érintő népszavazás ötletét sem tartja szerencsésnek. Mint fogalmazott, valós, minden szempontra kiterjedő tájékoztatás nélkül, nem a valós városi érdekek mentén születik majd végeredmény, másrészt az önkormányzatnak jogosítványa van arra, hogy döntsön, arra lett megválasztva, hogy a város érdekeit védje. Sibak András a volt szülészet-nőgyógyászat épületéből tervezett gyermekorvosi rendelők elképzelését is aggályosnak tartja. Úgy fogalmazott, amikor szakrendelések szűnnek meg, orvoshiány van, amikor azt keressük, hogy melyik privát szakrendelőbe jelentkezzünk be, ez egy hibás lépés lehet. – Tapolca sokat tett azért, hogy a városnak jó egészségügyi ellátása legyen, amiből aztán az utóbbi időszakban nagyon sokat veszített. Most végig kellene gondolni azt, hogy a helyi egészségügy érdekében mi az a hasznosítási mód, ami a legjobb. Ez pedig mélyebb átgondolást, egyeztetést igényel. A városi strand régi, rossz állapotú nagymedencéjének tervezett újjáépítését is kritikai górcső alá vette a DK-s képviselő. Szerinte már vannak olyan technológiák, amelyek lehetővé teszik annak felújítását, meg kell vizsgálni tüzetesen ennek lehetőségeit, nem kell azonnal a költséges újjáépítésben gondolkodni. Ugyanakkor fedett medencében érdemesebb lenne gondolkodni, amelyre jó mobil megoldások vannak már- vélekedett.

 

 

Hrabovszki László ( a fotón jobbról) Badacsonytomaj város helyi vitákat generáló ügyeivel kapcsolatban fogalmazta meg kritikáit. Véleménye szerint, Badacsonytomaj városvezetésének több évtizednyi idő sem volt elég arra, hogy a helyi borászokkal együttműködésben egy olyan települést, városképet hozzon létre, amely valóban jogosultságot adna a szőlő és bor nemzetközi városa címre. – A szüreti fesztiválon alig négy-öt borvidéki borász vesz részt, de a borhéten sem jobb a helyzet. Badacsonyörs és Badacsony városrészek ivóvízellátása problémás, alacsony a csatornarendszer kiépítettsége, a közvilágítást pedig lámpással kell keresni. Belterületi utat nem javított a város az elmúlt években. 2022 elején három badacsonyörsi kis utcára ugyan pénzt kapott a város, de azóta sem történt semmi. Egy azóta hírhedté vált külterületi útra is érkezett egy jelentős összeg, ez az utca viszont gyorsan elkészült, ugyanakkor a csatornázás nem történt meg. Most a város saját költségén próbálja az elmaradt csatornázást megvalósítani – árulta el Hrabovszki László, aki kritikai észrevételeivel egyéb, a helyi lakosságot közelebbről érintő badacsonyi témát is feszegetett, köztük a megrekedt Tátika beruházást is. – A Tátika, a közösségi tér a mólónál és a bazársor. Ezek Badacsony jelképei. 2017-ban ezekre nyert egy 2.4 milliárd forintos EU-s pályázatot a város, hogy 2018 év végére elkészüljenek. Két épület megújul, de a közösségi térből nem lesz közösségi tér. A projekt azóta megmozgatta a közbeszerzési hatóságot, az OLAF-ot, a NAV-ot, a pénzügyminisztériumot és a legfőbb ügyészt. 11 érvénytelen projektmenedzseri szerződést tárnak fel és büntetnek, az OLAF pénzelvonást és bűnügyi vizsgálatot javasol. Az ügyész két személy ellen eljárást folytat…- emlékeztetett a DK badacsonytomaji tagja. Elhangzott, az ügy jelenleg ott tart, hogy a projektet átvevő BTTF Nonprofit Zrt. a város jelentős anyagi hozzájárulása után azt ígéri, hogy 2023 év végéig elkészül a Tátika. Hrabovszki László szerint, a hősi szobor heves vitákat kiváltó áthelyezését is elhibázták Badacsonytomajon. “Egy 50 fős lakossági fórum szimpátia szavazásán a döntéshozók azt vélték látni, hogy a lakosság többsége támogatja a szobor áthelyezését, pedig helyi népszavazást kellett volna tartani az ügyben”. A Demokratikus Koalíció képviselője úgy zárta a sajtótájékoztatóját, hogy “Badacsonytomajt a lakosságért, a vendégekért, a helyi vállalkozókért, ingatlantulajdonosokért kellene vezetni. Ehhez pedig nem az utóbbi időben tapasztalt közösséget megosztó tervek, sikertelen projektek, megkülönböztetések, egymásra mutogatások és vádaskodások kellenek, hanem -Deák Ferenc szavaival élve- köznapi, hasznos, jólétet gyarapító tettek sora”./tl/

 

Tapolcai és badacsonyi ügyekben fogalmazta meg kritikáit a DK

| hírek, közélet, politika |