„Batsányi és kora” címmel rendezte meg hagyományos művelődéstörténeti vetélkedőjét a Batsányi János Gimnázium és Kollégium a napokban. Ezúttal  a “kazinczys diákok nyújtották a legjobb teljesítményt.

 

A „Költőink időutazása a 18-19. században” témájú idei versenyre Tapolca és környékének általános iskolás, 7-8. osztályos irodalom és történelem iránt érdeklődő tanulóit várták. Az eseményt Varga Tiborné igazgató nyitotta meg. Elhangzott, a vetélkedő fő célja a gimnázium névadójáról, Tapolca város szülöttéről, Batsányi Jánosról és a születésének bicentenáriumát ünneplő Petőfi Sándorról szerzett ismeretek bővítése, a felvilágosodás koráról alkotott kép gazdagítása és a tudás elmélyítése. Mindezek segítségével a kiíró szándéka szerint szerették volna fejleszteni a kreativitást, kombinációs készséget, növelni a tájékozottságot az irodalmi és a történelmi korról, a művészettörténet iránti érzékenységet feléleszteni. A megmérettetés egy előzetesen összeállított kreatív, dramatizált jelenettel kezdődött minden csapat számára, ahol a zsűri figyelte a relativitást, ötletességet a témaválasztásban és jelenet megformálásában. Azt, hogy a tartalom, elméleti felkészültség bizonyítottnak látszik-e abból a szempontból, hogy vannak-e a jelenetekben tényszerű ismeretek is. Számított a nyelvi minőség, a stilisztika. A kiírók azzal tették érdekesebbé a feladatot, hogy a mai diáknyelvet, szlengnyelvet is használhatták a diákok. Petőfin és Batsányin kívül megjelentek más történelmi jelentőségű irodalmi személyiségek is, mint a híres költőfeleségek Baumberg Gabriella és Szendrey Júlia. A dramatizált jelentek után elméleti és gyakorlati ismeretekre épülő játékos, kombinatív feladatok következtek, amelyek az irodalom, történelem köréből merítettek, és vártak el kutatómunkát a helyszínen. Minden csapatnak több „szabadulószobából” is ki kellett jutnia a megadott időkeret alatt. A csapatok egy gimnazistát kaptak kísérőül, aki segítette az eligazodást. A zsűri végül a drámajátékon és a kreatív feladatokon kapott pontokat összesítve állította fel a sorrendet: 1. helyen a Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagintézményének tanuló,  Szabó Bonita, Varga Veronika és Piller Zsombor alkotta csapat végzett. A 2. helyet a Művészetek Völgye Általános Iskola tanulói, Berki Balázs Benedek, Pőr Csenge és Kraulis Bhavani harcolt ki. A  3. helyet a Tapolca Bárdos Lajos Ált. Isk. Székhelyintézménye tanulói, Szabó Zsombor, Süle Gergely, Koronczi Sándor Szabolcs szerezték meg. /tl-km/

A győztes kazinczys diákok, Szabó Bonita, Varga Veronika, Piller Zsombor és felkészítőjük, Hatvaniné Felker Eszter (balról) /fotó:isk. Facebook/

 

Szlenget is használhattak az általános iskolások a gimnázium Batsányi vetélkedőjén

| hírek, kultúra, oktatás |