N. Horváth Erzsébet nyugalmazott pedagógus, író, újságíró, helytörténész nosztalgia filmvetítésre, baráti összejövetelre, kötetlen beszélgetésre hívta össze a hatvanas-hetvenes évek valamikori játékosait, hozzátartozókat, a tapolcai sportklub szimpatizánsait augusztus 30-án, a Tamási Áron Művelődési Központba. Elhangzott, felejthetetlen hangulat, örök emlék mindaz, amit a TIAC adott a városnak, sportolóknak és sportrajongóknak egyaránt.
A Tapolca művelődési intézményébe szervezett találkozó apropóját a nagy múltú tapolcai sportklub történetét feldolgozó közelmúltban megnyílt kiállítás és egy személyes történet adta- tudtuk meg N. Horváth Erzsébettől, aki elárulta, hogy a TIAC labdarúgó csapatához a kötődése, egy pontosan hatvan évvel ezelőtti szeptemberi napra datálható. – Éppen 60 éve, ezekben a napokban ismertem meg későbbi férjemet, Németh Józsefet. Első éves gimnazista voltam. Lányként addig a napig nem érdekelt a futball, onnantól viszont egy olyan közösségbe csöppentem, amely hosszú évtizedeken keresztül meghatározó volt az életemben és persze sok tapolcai kortársam életében is.
Baráti beszélgetés egy pohár bor mellett a régi időkről…
A TIAC a szó legnemesebb értelmében igazi család volt. Mi focista barátnők, menyasszonyok, feleségek 50-60 éven keresztül összejártunk, névnapokat ünnepeltünk, gyakran még gyermekeink is ugyanabba az iskolába vagy osztályba jártak, gyakorlatilag mindent tudtunk a másikról… A TIAC szurkolótábora pedig akkoriban olyan volt, amilyet azóta sem láttam. A futballpálya, a rendszeresen ezres nézőszámtól zsúfolt nézőtér, majd a folytatás, a hangulatos helyi kiskocsmák, vendéglők világa, amelyek ha mesélni tudnának, bizony lenne mit mesélniük… A győzelmek feletti öröm, vagy éppen az elvesztett meccsek feletti szomorúság, düh egyaránt feloldódott a kocsmaasztaloknál folytatott nagy beszélgetésekben, ugratásokban, humorban, vitákban … Felejthetetlen évek, évtizedek voltak ezek mindannyiunk számára! Amatőrnek lenni a szó eredeti latin értelmében azt jelenti, hogy szeretve tesszük azt, amit teszünk. A játékosok így működtek és így működött a TIAC népes szurkolótábora is. A hatvanas évek elejének “nagy csapatából” ma már sajnos csak néhányan élnek: többek között Murai Antal, Totyi,a tanár úr és férjem a Németh Jóska, akkori becenevén a Kopasz. Márkus Feri, Tompos Pepi a kapus, Nyirő János, a Színes, Frang Laci Tojás, a TIAC utolsó előtti elnöke, Farkas Jóska, Gáspár Jóska a Gazsi, Szőcze Laci… nagyon sokan sajnos korán elmentek már közülünk, leggyakrabban 40-50 éves koruk körül, de mindegyikőjük neve mögött akkora szeretet van, hogy azt nehéz szavakba önteni- emlékezett a régi időkre és kedvelt arcokra N. Horváth Erzsébet.
Egy film, egy másik Tapolca, más arcokkal, épületekkel, hangulattal, lelkülettel…
A nosztalgikus baráti találkozón, Kócs Idának, a Csobánc Népdalkör vezetőjének felvezetésével a jelenlévők lelkesen elénekelték a TIAC indulót, de levetítették Papp József filmjét is, amelyet a korabeli Bauxitbánya Vállalat megbecsült technikusa, hírközlési csoportvezetője, a helyi futballélet lelkes követője készített a 2010-es évek elején. A filmből egy kis helyi közösség, egy nagy múltú helyi sportklub története rajzolódott ki a kezdetektől. Megsárgult fotókról mosolygó régi tapolcai arcok, újságcikkek, tudósítások szalagcímei, mérkőzések megörökített pillanatai, fekvő, térdelő és álló sor. Egy másik Tapolca, más épületekkel, más hangulattal, más arcokkal, más lelkülettel. Egy kisváros hajdani futballéletének falra vetített emlékfoszlányai, egy közösségé, amelyet még ma is TIAC-nak hívnak. /Töreky L/
