Folyamatos helikopter zúgást hallhattak kora reggeltől a környéken élők, nagy valószínűséggel egy lezuhant siklóernyőst keresnek a 84-es út alatti, több száz hektáros nádas, mocsaras területen Balatonedericsnél.

 

 

Tegnap este egy helyi nyaralótulajdonos tett bejelentést a 112-s számon, majd lapunkat is értesítette, hogy hozzátartozói és barátai jelenlétében súlyos baleset szemtanúja volt este fél kilenc környékén. Elmondása szerint, éppen távcsővel figyelték a Balatonon a vitorlásokat a balatonedericsi hegyoldalból, amikor valamelyikük észrevette, hogy a látómező egy másik pontján ( ahogy azt laikusként a szemtanúk meg tudták ítélni)  vélhetően egy siklóernyős küzd a fennmaradásért. Úgy látták, a szerencsétlenül járt extrém sportoló próbálta a összegabalyodott  sporteszközét “hintáztató mozdulatokkal” rendeltetésszerű állapotba hozni, ez többszöri próbálkozásra sem sikerült neki, az ernyő répaformájúra összecsavarodva, utasával nagyon magasról “zuhanni kezdett”. A beszámoló szerint, a zuhanás sok másodpercen keresztül látható volt, tehát valószínűleg nagyon magasról történt. Megtudtuk, akárki is a szerencsétlenül járt illető, biztosan nem a Csobáncról tegnap hivatalosan, engedéllyel elstartolt 12 fő közül valaki, ők információink szerint mindannyian megvannak. /Töreky L./

 

 

 

Edericsnél zuhant le valaki, órák óta helikopter keresi

| hírek, közélet, rendőrség |