Sütő György, a Tapolca Városi Képzőművész Kör alkotójának önálló tárlata Belső utazás címmel nyílt meg az Agóra Veszprém Kulturális Központban, június 3-án.

 

A kiállításnak helyet adó intézmény nevében Fazekas Orsolya művelődésszervező köszöntötte a jelenlévőket. A helyszínen a Tapolcai Városi Képzőművész Kört képviselve, Somogyiné Varga Anikó művészeti vezető gratulált az alkotónak a kiállítás létrehozásához. Az eseménynek hangulatos zenei aláfestést adott Gyarmati Rita és Gyarmati László ének, gitár előadása. A tapolcai alkotó retuspisztolyos festékszórással készült munkáit, a kiállítás képeit Markovics Milán Mór őrnagy, kiemelt vezető tábori lelkész, pasztorális helynök, Sütő György régi barátja elemezte és méltatta a megnyitón. … – Gyuri az ismeretlent, a félelmetest, transzcendenst  próbálja meg elénk tárni a képei által. Olyat ír le, olyat rajzol meg számunkra, aminek felfogására alig lennénk képesek. Azonban azon túl, hogy érdemes értelmezni Gyuri képeit, önmagáért beszél az is, hogy alkotóként számos kiállítása volt már. A közelmúltban pedig egy nemzetközi képzőművészeti lap, az Airbrush Step by Step Magazin egy interjút közölt vele, illusztrációként pedig Gyuri képeit használta. Tapolcának, amely város büszke arra, hogy olimpikonokat, vívókat adott ennek az országnak, felajánlotta Gyuri a festményeit. Kiállításán most ezeket is láthatjuk: ők a mi olimpikonjaink! Motivál bennünket az,  ahogy ezek az élsportolók képesek voltak valami  emberfelettit hozni az emberi világba és Sütő György ezt alkotásával képes megértetni velünk. És van egy kép, ami a háborúról szól. Látunk egy csiga alakot, benne egy koponyát, néhány lőszert, gyógyszert és pénzt. Gyurit az ukrán-orosz háború inspirálta arra, amit részben a saját bőrén is megérzett a délszláv háborúban: azt, hogy mit is jelent a háború… Azt kívánom mindenkinek, hogy Gyuri alkotásai ilyen formában mindenki számára jelenítsenek meg valamit az életből, az ismeretlenből, és abból, hogy mindig van valami több, ami felé haladunk, és az nem a végső elmúlás, hanem a beteljesedés- fogalmazott Markovics Milán Mór. /tl Fotók: https://gysutoart.com/esemenynaptar/

 

Balról Markovics Milán Mór, Gyarmati László, Gyarmati Rita, Sütő-Németh Hajnalka és a kiállító művész: Sütő György

 

Sütő György “Belső utazása” az Agóra Veszprém Kulturális Központban

| hírek, kitekintő, közélet, kultúra |