A Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola ballagói szombaton délelőtt iskolájuk épületéből a közeli plébániatemplomba vonultak, hogy ott egy szép és megható szertartást követően búcsúzhassanak el iskolájuktól. A tanulók előtt  Csonka Nándor atya, majd Rohály János igazgató mondott ünnepi beszédet.

 

 

 

A templom padsoraiban helyet foglaló szülők, rokonok, pedagógusok, városvezetők előtt  Csonka Nándor, a katolikus általános iskola lelki igazgatója szólt a végzősökhöz. – A világ hallatlan lehetőséget kínál számotokra. Hallatlan bölcsességeket, ismereteket, mindenféle információkat kínál, és ez így van jól. Az elmúlt nyolc évben megtanulhattátok azt a bölcsességet, hogy meg kell különböztetni a dolgokat, el kell választani a szentet a profántól,  a jót a rossztól, az igazat a hamistól…Ahogy a filozófus mondja, ne a látszatvilágban éljetek, hanem az igaziban… Egyetlen út van, ami – higgyétek el- célra vezet, ez a szeretet útja. Hiszem, hogy olyan képességeitek vannak, olyan adottságokat kaptatok a teremtő Istentől, hogy ezt az utat végig tudjátok járni, célba értek, és leéltek egy boldog életet. Ehhez kívánok nektek sok bölcsességet a megkülönböztetés adományával. Kívánok nektek szép új életet, egy új kezdetet Krisztus és a szeretet útján! …- fogalmazott Nándor atya.

 

 

 

Rohály János igazgató elsőként a kitűnő tanuló nyolcadikosoknak adta át a tanulmányi munkájukért járó megérdemelt elismeréseket, majd a ballagókhoz intézve szavait, feltéve a költői kérdést: vajon mi szakíthatja ki az embert Isten szeretetéből? – Van biztos fogódzó az életben, az pedig a Jóisten, az Isten szeretete, amit semmi és senki nem pótolhat… Mindenhez, amiért élni érdemes, sok-sok erő, küzdés, erőfeszítés és kitartás kell. A lustaság, a nemtörődömség és a rosszindulatú döntés legyőzéséhez pedig biztonságot ad a Jóisten, és ha Isten velünk, ki ellenünk! Kedves nyolcadikosok, szeretném megköszönni nektek az itt töltött időt, az elért szép tanulmányi eredményeket.Köszönöm a szülőknek is azt a sok erőfeszítést, amellyel támogatták gyermekeiket. Köszönjük, hogy a nevelésben társaitok lehettünk…- szólt a köszönet hangján a diákokhoz és a szülőkhöz egyaránt a tapolcai egyházi iskola igazgatója. Az ünnepi gondolatokat követően a szülői munkaközösség két tagjának, Fogas Zsuzsannának és Kovács Aliznak mondott köszönetet az iskola “az évekig tartó önzetlen munkáért”, majd szavalatokkal, egyházi és világi énekekkel, dalokkal, később a templom előtt elengedett kék lufikkal  búcsúztak a láthatóan könnyekig meghatódott végzősök. /Töreky L./

 

Arra kérték a végzősöket, hogy “járjanak a szeretet útján” 

| hírek, hitélet, oktatás |