Honnan jött ez a kék-fehér IKARUSZ BUSZ? Nem tudom, de időben feltétlen a gyerekkoromból érkezett ide, Marton László szobrászművész szülőháza elé, amikor gyertyáznak a vadgesztenyék, s a hajdanvolt MÁV TIAC futballpálya felől akácillatot is érzek.

A szálloda építése előtti, hajdani salakos küzdőteret álmaimban még benépesítik a játékosok, a cementlapokból rakott tribünt a régi tapolcai drukkerek. Az egyesület vidéki meccseire egy ilyen típúsú busz vitte a csapatot. S most hagyom is a helyi küzdőteret, amin Játszott többek között a Videoton és a Pécsi Dózsa játszott kupameccset, utóbbi kapujában Rapp Imrével. (Az MTK a keszthelyi úti régi pályán, a Fradi már az új Bauxit sporttelepen játszott. 1979-ben a Budapesti Honvéd, legutóbb pedig a Puskás FC buszát is ott tekinthettem meg.)

Szemem húnyom, s apám fogja kezem, jövünk a buszhoz, mert Márkus Feri bácsiék ígérték, elvisznek magukkal. (A Pécsi Dózsa kopasz portása is megérhette, hogy fiával egy csapatban tétmérkőzésen szerepelhetett, igaz, egyetlen egyszer.) A TIAC valahai busza nem hasonlít a mai REAL MADRID luxusjárgányához, amit minap még Luka Modric is vezetni akart, de én is, mint a horvát futballsztár, legalább megnyomhattam a dudát. Volt, hogy elakadt egy dombon fölfelé a már akkor is öreg IKARUS, de a játékosok leszálltak, s tenyereiket a karosszériának feszítve, megtolták a járgányt. Mintha most is azon ülnék. Gyerekfejjel még világraszóló eseményekként éltem meg a TIAC győzelmeit. Hadd emlékezzek meg itt egyről, röpítsen odáig ez a busz képzeletben. Vigyen vissza az 1966. november 6-án játszott megyei rangadóig! Azon a vasárnapon az volt a kérdés, hogy a Tapolca, vagy a Nyirád lesz-e az NB III-as újonc? A bajnokság az 1966 naptári esztendejében véget ért, s a TIAC számára bizonyult sikeresebbnek az idényzáró: Pápai Spartacus – TIAC 2:4. Pápa, 400 néző. Vezette: Szanyi (Fűzfő)

Tapolca: Belák – Horváth, Lábas, Mogyorósi – Kardos, Márkus – Farkas, Jánosi, Németh, Szőcze, Murai. Edző: Lábadi Jenő.

Pápa: Holler – Baráth, Harcos, Farkas – Ölbei II., Horváth II. – Füredi, Tóth, Bősi, Dülk, Nagy.  Edző: Egei János.

Szögletarány: 3:5 (2:4)

Pontosan ez állt a tudósításban: Tapolcáról mintegy kétszáz szurkoló kisérte el csapatát és lelkesen bíztatták a vasutas fiúkat. Elejétől végig heves iramú, kemény küzdelmet vívtak a csapatok. A lelkes Spartacus az első félidőben sokat támadott, a vendégek betonvédelme azonban mindent hárított.

A 25. percben szögletrúgásnál Füredi nagy gólt lőtt. 0:1.

A változatos, gyorsiramú játékot kemény belemenések tarkították. A bíró több téves ítélete miatt mindkét tábor háborgott. A szünet után mintha kicserélték volna a Tapolcát. Fergeteges támadásokba kezdtek, a Spartacus alig jutott szóhoz, s védelme feltűnően visszaesett, valóságos átjáróházzá vált.

Az 53. percben Murai lövése a jobb felső sarokba hullott. 1:1. Megjött a tapolcai közönség hangja. Az 57. percben a lesről induló Farkas beadását Jánosi vágta gólba. 2:1. Ezután fellángolt a Spartacus, a vendégek kemény védelmét Nagynak sikerült áttörni, beadását Tóth gólba rúgta. 2:2. Ezután csúnya jelenetek követték egymást. Később a Tapolca harcolt ki fölényt. A 81. percben Farkas lövését Holler gyámoltalanul kiejtette. Jánosi ottermett <sic!>. 3:2.

A 87. percben a belső csatárok ragyogó akciójából Szőcze remek fejest küldött a felső sarokba. 4:2.  – Mindvégig nagyiramú, heves játékban, kemény összecsapásokkal tarkított mérkőzésen szünet utáni játékával megérdemelt győzelmet aratott a Tapolca.

Gól: Jánosi 2, Murai, Szőcze, illetve Füredi, Tóth. Jó: Belák, Horváth, Lábas, Farkas, Jánosi, illetve Nagy, Tóth, Füredi, Baráth. (M. J.)

A szép sikert nem csupán Pápán ünnepelték a tapolcai drukkerek, akik elkísérték kedvenceiket, hanem Tapolcán is kisebbfajta népünnepélyt tartottak az itthonmaradók. Sramli József mesélte még a klottgatyás pásztorfiú szobránál, hogy odébb, a Halápi úton gyűltek össze, s várva várták azt a hűséges öreg IKARUS buszt, amit annyiszor láthattunk a klubház vagy a Napközi otthon előtt útra készen. A Pápáról hazatért busz oldalára valaki fölfestette a 2:4-es eredményt, s nem bánták a játékosok, hogy a megállított járműből már a városszélén ki kellett szállniok az ünneplésre. A nem mindennapos fogadtatás alkalmából. Hadd gondoljak a mondat után tiszta szívből egy mosolyikont: történt ez 1966-ban, akár minap Madridban. Ahol már nem láthatom, gördül az a tapolcai busz a gyerekkorral tovább is, valahol a felhők fölött.

(Németh István Péter, 2022-05-07)