A magyar kultúra napja alkalmából Kányádi Sándor erdélyi író, költő műfordító megzenésített verseit hozta el Tapolcára a kétszeres Kossuth-díjas, több mint fél évszázada létező és muzsikáló Kaláka együttes tegnap este. Becze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos és Radványi Balázs versekre írt dalai, számos “Sándor bácsihoz” kapcsolódó történettel együtt a Wass Albert Könyvtár és Múzeum szervezésében hangozhattak el a Tamási Áron Művelődési Központ színpadáról.
A közönséget Dr. Décsey Sándor a szervező Wass Albert Könyvtár és Múzeum igazgatója köszöntötte, aki szerint a kultúra bár minden ember számára mást és mást jelent, abban nincs vita, hogy Kányádi Sándor költészete és a Kaláka együttes muzsikája egyaránt a magyar kultúra meghatározó eleme. – A Kaláka koncertet már korábban, 2020 áprilisában, a magyar költészet napján szerettük volna tapolcai színpadon látni, ám a járvány közbeszólt… Akkor az együttessel közösen úgy döntöttünk, hogy egy későbbi, arra alkalmas időpontra halasztjuk az előadást. Hatalmas és elismerésre méltó teljesítmény amit a Kaláka zenekar 1969 óta letett az asztalra. Ez egy 53 éves történet, de biztosak lehetünk benne, hogy munkásságuk újabb 53 év elteltével is a magyar kultúra szerves része marad- méltatta a nagy múltú együttes munkásságát, a hazai kulturális és zenei életben kivívott rangját Dr. Décsey Sándor.
A színpadra lépő Kaláka együttes alapító tagja, Gryllus Dániel az ezredforduló talán legnagyobb magyar költőjének nevezte Kányádi Sándort, aki – mint fogalmazott- szerette ha az együttes tagjai “Sanyi bácsinak hívják, hiszen atyai jó barátként szerepelt a zenekar életében. Kányádi Sándor a Vannak vidékek kezdősorral több verset is írt, amelyből egy egész ciklust szánt a koncert elejére az együttes. Az Örmény sírkövek, a Viseltes szókkal és az Előhang című Kányádi gyöngyszemekkel kezdődött meg a Kaláka együttes zenés utazása a 2018 nyarán elhunyt páratlanul szép és gazdag irodalmi munkásságot maga után hagyó erdélyi irodalmár költészetébe. A művészi értelemben rendkívül igényes, a közönség számára nagy élményt jelentő koncertet rögzítette a Tapolcai Média, így az teljes terjedelmében hamarosan megtekinthető lesz a Tapolcai Városi Televízióban, illetve a Tapolcai Média internetes felületein. /tl/