Élménydús, tartalmas, de mindenképpen észhez és szívhez egyaránt szóló délelőttjük volt azoknak a batsányis általános iskolás diákoknak, akik a Barátaink az állatok elnevezésű rendőrség által szervezett programon, illetve az Assisi Szent Ferenc Állatmenhelyen tölthettek egy-két órát az Állatok Világnapja alkalmából Tapolca, Sebronban hétfőn. (Firenzében, egy 1931-ben tartott környezetvédelmi konferencia keretén belül merült fel először az Állatok Világnapjának (World Animal Day) gondolata. Az október 4. pedig azért lett a kiválasztott nap, mert ez Assisi Szent Ferenc halálának napja, egyúttal emléknapja is. Ez a nap tisztelgés az állatok védőszentje, Assisi Szent Ferenc előtt, aki már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen.)
A tapolcai állatmenhely minden bizonnyal a térség egyik legkulturáltabb telepe, amely több mint két évtizede rengeteg szerencsétlen sorsú kutya és macska ideiglenes otthona. Itt nem csak táplálékhoz juthatnak, vagy fedelet kapnak a fejük fölé négylábú barátaink, hanem minőségi orvosi ellátásban is részesülnek. Nem mellékesen pedig lehetőséget kaphatnak arra, hogy befogadják őket azok, akiknél valóban jó életük lehet. Az állatok sorsa leginkább tőlünk emberektől függ és pontosan ezeknek az intézményeknek a léte bizonyítja, hogy bőven van mit tenni az állatvédelem területén Magyarországon. Ezen belül pedig rendkívül fontos az a fajta szemléletformálás, amely megmutatja a fiataloknak, hogy az állatok is szeretetre méltó lények, akiknek sajátos igényeik és kommunikációs csatornáik vannak, de szinte nulla érdekérvényesítő képességük.
A tapolcai diákoknak talán ezért is fontos volt meghallgatniuk azokat a tudnivalókat és ismereteket, amelyeket a rendőrség részérő Molnár András rendőr őrnagy, megelőzési előadó, Ulrike Vollner az állatmenhely vezetője és Dr. Varga Ottó állatorvos mondott el nekik. A rendőrség szakemberétől például megtudhatták, hogy milyen szabályok és előírások vonatkoznak a kutyatartásra, mit tesz és mit nem egy felelős állattartó, sőt Bódis István profi kutyakiképző vezetésével egy igazi rendőrkutyás bemutatót is megtekinthettek. Dr. Varga Ottó állatorvos az Assisi Szent Ferenc Állatmenhely “hivatalos” orvosa húsz éve rendületlenül végzi a telepre került kutyák gyógykezelését, illetve kötelező ivartalanítását. A gyerekek tőle olyan kérdésekre kaphattak választ, hogy miért fontos és helyes döntés egyes állatok, különösen a házimacskák, a keverék, vagy kóbor ebek szaporodásának ivartalanítással történő megszüntetése, de többek között ara is, hogy milyen higiénés körülmények azok, amelyek az ember és az állat együttélését kell, hogy jellemezzék a mindennapokban. Az ismeretszerzésen kívül a legnagyobb lelki élményt minden bizonnyal Ulrike Vollner és önkéntes segítő munkatársa Trümperné Bogdán Marianna szerezte a gyerekeknek, amikor megmutatták a menhely kölyök és felnőtt kutyáit, cicáit és meséltek menhelyre kerülésük előtti szerencsétlen sorsukról. A gyerekek szeretettel simogatták a rácsok mögött is gyakran vidám kölyök kutyákat, de a nehéz sorsú, öreg ebeket is, akiknek legtöbbje bizony siralmas állapotban, lelketlen gazdáktól elkobozva került a telepre. /Töreky László/