Németh István Péter költő, irodalomtörténész vezetésével irodalmi, művészettörténeti, helytörténeti szempontokból is sok érdekességet, információt felszínre hozó Emlékséta indult Marton László szobrászművész Köztársaság téri szülőházától csütörtökön az esti órákban. Az országos elimerést, majd  világhírnevet szerzett szobrász éppen 95 éve, 1925 november 5-én született Tapolcán, alkotásai városunk büszkeségei, művészeti szempontból nívós és szép köztéri díszei. Magyarországon mintegy másfélszáz köztéri alkotása található, csak Budapesten negyvennél több. A 2008-ban elhunyt Marton László a XX. századi magyar szobrászat egyik legjelentősebb alkotójaként tartják számon.  A november 5-i  Emlékséta érintette a szülőház előtt álló Pásztorfiú szobrot, Szent Borbála szobrát és Figurális rácskompozíciót a Kisfaludy Sándor utcában, a Múltunk című alkotást a katolikus iskola bejáratánál, a tóparti Négy évszak szoborcsoportot, a közkedvelt Kiskirálylányt, a könyvtár előtt Wass Albert szobrot, a Szomorú történelmünk című alkotást a Hősök-terén álló bazalt kőfalnál és a művész szülei, Marton Károly és felesége síremlékét a régi temetőben.

Az Emléksétát szervező Wass Albert Könyvtár és Múzeum részérő Dr. Décsey Sándor köszöntötte a a világhírű szobrászművész szülőházánál összegyűlt érdeklődőket, majd Németh István Péter az épület és az előtte álló egész alakos Pásztorfiú szobor kapcsán beszélt a szobrászat, mint művészi kifejezőeszköz gyökereiről és rámutatott Marton László indíttatására, eredendő tehetségére.

Archív felvételen a fehérre meszelt szülői ház és előtte az őstehetség Marton László alig 10 évesen megformált szobra a Pásztorfiú

Németh István Péter  a Pásztorfiú megszületésnek körülményeiről beszél 

A tapolcai irodalmár így beszélt a kezdetekről: – A kis Marton László már 10 éves korában kicsit a galériájának tartotta ezt a házat, amely édesapja Marton Károly kovácsműhelye volt.  A hokedli volt az asztal amin formázott. Ha felvett a földről egy darab agyagot vagy követ, azt addig simogatta, addig alakítgatta, amíg abból teremtés nem lett, egy állat, vagy egy ember. 1940-re, 15 éves korára így készült el a Pásztorfiú című szobor, amelynek stílusjegyei már a későbbi nagy életmű kompozícióiba is beépültek. A fiú tehetségét a kor egyik kiváló hazai szobrásza, Ferenczy Béni is felismerte, mikor egy alkalommal látogatást tett a kis kovácsműhelyben. Nem sok időre rá, a kis Marton László Zala vármegyei ösztöndíjjal elkezdhette tanulmányait a fővárosban… A Pásztorfiú, mint a fiatal alkotó tizenévesen elkészült munkáinak egyike, a maga nemében, arányaiban és anatómiájában is már tökéletes volt és olyan szimbolikát rejtett, amelyet gyakran csak egy idősebb művész képes megragadni – hangsúlyozta a tapolcai költő, aki végül egy 2003-ban született, a Pásztorfiú szobor ihlette  versével  is megajándékozta a jelenlévőket. Az Emlékséta résztvevői ezután a Kisfaludy utcába, Tamási áron Művelődési Központ bejáratánál álló két Marton László alkotáshoz, a Figurális rácskompozícióhoz és néhány méterre tőle, a bányászok védőszentje, Szent Borbála szobrához vonultak. Németh István Péter rámutatott, Tapolca álmos kisvárosi jellegét a bányászat a hatvanas évektől a fejlődés egy új útjára állította, lakosságát jelentősen megnövelte, arculatát sok más mellett a csoportosan vöröslő ruhába kerékpározó bauxit bányászok látványával és többek között új köztéri szobrok által is megváltoztatta. – Kanizsai József igazgató rendelte meg személyesen Marton Lászlótól a rácskompozíciót. Marton László pedig úgy viszonozta ezt a bizalmat, hogy világhírű lett… A rácskompozíció a korabeli szocreál követelményeinek a mű feszességével felel meg elsősorban, de azoktól eltérően nem sematikus. Elhangzott, ha a művészt olyan köztéri szobor elkészítésére kérték fel, amelyben valamiféle elvárás volt, azt gyakran annak érdekében vállalta, hogy a többi szobrát is megalkothassa. Ez a kompozíció azonban amellett, hogy kordokumentum, valódi művészi értékkel bír és a bányászoknak kijáró tiszteletet jelenti abban a városban, ahol felállították. Néhány méterrel mellette Szent Borbála alakja a maga a líraiságában, attribútumaival együtt állít emléket a nehéz és veszélyes bányászlétnek…

A templom közelében található Múltunk című Marton László alkotás egy guggoló, meztelen fiút ábrázol, aki egy összetört agyagedényt próbál összeilleszteni. A tapolcai irodalmár elmondta, a szobor helyét a művész választotta ki a mű  sugallatának megerősítésére. – A fiú mezítelensége az alak teremtett voltára utal, hordozza a születés mítoszát, de a régmúlt emberek üzenetét is. Nem véletlen, hogy ez az alkotás éppen a Templom-dombra került az utókor által megtalált és megbecsült sokezer éves feltárt és megbecsült romok mellé. Ez a szobor tele van életszeretettel, életörömmel és az időtlenséget hordozza… – fogalmazott Németh István Péter. /tl/