Támogatói szurkolói bált rendeztek a Csobánc Kultúrházban a Diszel SE javára.

 

 

A megyei III. osztályban szereplő labdarúgó csapat teljesen önfenntartó, önszerveződő. A bajnokságban való induláshoz szükséges összeget, a pálya karbantartását és az utazások költségeit egészítették ki a befolyt adományokból. Tóth Bálint a városrész önkormányzati képviselője tájékoztatta lapunkat, hogy a lelkes, összetartó közösség mindent megtesz annak érdekében, hogy kedvenc sportáguknak hódolhassanak és ennek érdekében Tapolca Város Önkormányzata is hozzájárult a gyűjtéshez százezer forinttal. Elmondta, hogy bár az elmúlt években voltak bizonyos elmaradásai a csapatnak, azonban ezeket sikerült rendezni, így megnyíltak előttük a pályázati lehetőségek, melyeket igyekeznek a jövőben kihasználni. Az idilli környezetben található sportpályának új funkciókat is adnak majd, mint például a kutyás szeminárium, aminek köszönhetően a fűnyírás terhével is csökkenne a csapatra háruló feladatok sora. A csapat első mérkőzését augusztus 23-án 17 órai kezdettel játssza a Tapolcai Öregfiúk ellen a Sporttelepen./hg/

 

Szurkolói bálon gyűjtöttek a csapat javára

| hírek |