Megszületett a polgármesteri döntés a helyijárati közlekedés elindítása, illetve a strand üzemeltetése ügyében. A buszok jövő hét keddtől normál menetrend szerint közlekednek, azonban a városi termálfürdőt biztonsági és gazdasági okokból idén szinte biztosan nem nyitják meg a közönség számára. Dobó Zoltán szerint, felelős döntés született, hiszen az egészségügyi kockázatot így tudják minimalizálni, a város költségvetése pedig “nem úszik el”,  stabil maradhat.

 

 

A döntésekről Dobó Zoltán ma délelőtt  tájékoztatta a Tapolcai Média facebook oldalán keresztül a város lakosságát. A polgármester a helyi buszok közlekedésének újraindítását úgy indokolta, hogy a város képviselőivel, illetve gazdasági, egészségügyi szakemberekkel egyeztetve, alapos megfontolás után, átgondolva a lehetséges következményeket, a hatósági ajánlásokat, születtek meg a döntések. Elhangzott, a helyi buszok hosszú hetekre történő leállítását a járványhelyzet indokolta, akkor, többek között a parkolási díjfizetés eltörlésével igyekeztek a lakosságot az egyéni közlekedési módok igénybevételére ösztönözni. Jelenleg az iskolák, intézmények, óvodák, munkahelyek tömegközlekedéssel való megközelíthetőségének biztosítása a cél.

 

A strand idei üzemeltetésének problémáiról, a várható nehézségekről, kockázatokról és szigorú előírásokról  a napokban számolt be Gáspár András igazgató

 

A strand kinyitását a képviselők több, mint kétharmada viszont idén nem tartotta volna felelős döntésnek. Dobó Zoltán elmondta, meghallgatta az üzemeltető Tapolcai Városgazdálkodási  Kft ügyvezetőjének beszámolóját a strand idei üzemeltetésének egészségügyi és gazdasági vonatkozásairól, feltételeiről, de kikérte az önkormányzati képviselők személyes véleményét, tanácsait is a döntés előtt. Elhangzott, a fürdőre vonatkozó járványhelyzeti előírások, ajánlások betartása ( többek között a terület nagyságára engedélyezett, maximum 287 fő beengedése, az egyes melegbefúvós élményelemek használatának és a felnőtt-gyermek közös fürdőzés tiltása) mellett a strand üzemeltetése további jelentős veszteségekkel járna és előre nem látható egészségügyi kockázatokat is jelentene. A döntés révén a város költségvetése is stabil maradhat- hangsúlyozta a polgármester. /tl/

 

Kapcsolódó videó:

Közzétette: Tapolcai Média – 2020. május 25., hétfő

 

Indulnak a buszok, de zárva marad idén a strand

| gazdaság, hírek, önkormányzat |