Miklósa Erika és Horváth István operaénekesek koncertje teltházat eredményezett és nagy sikert aratott Tapolcán.  A Filharmónia szervezésében létrejött hangversenynek  a Tamási Áron Művelődési Központ adott otthont kedden este. A zenei eseményen a két nagyszerű hazai előadóművész mellett, a Járdányi Pál zeneiskola egyik tehetséges tanulója, Magi Bernadett hangját is megismerhette a közönség.

 

Miklósa Erika és Horváth István koncertje nagyszerű zenei élményt nyújtott Tapolcán


 

A hazai és nemzetközi karriert egyaránt magáénak tudó Miklósa Erikát aligha kell bemutatni a zenerajongóknak, hiszen az idén 50 éves énekesnő az ország egyik legismertebb koloratúr szopránja, Magyarország zenei életének Liszt Ferenc-díjas nagykövete, számos hazai és külföldi elismerés birtokosa. A felsoroltakon túl pedig végtelenül kedves és színes egyéniségét dícsérik azok, akik a zenei színpadokról, vagy éppen azon kívül ismerik őt. Előadó partnere, régi barátja,  Horváth István 1980-ban született Pécsett, tanulmányait harmonika, zongora, valamint gitár szakon kezdte, énekművészi diplomát a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán szerzett. Jelenleg a Magyar Állami Operaház vezető tenorja, aki szintén komoly nemzetközi karriert mondhat magáénak. Horváth István nem csak az éneklés, de a harmonika mestere is. Hangszerét- mint azt megtudhattuk-  baráti összejöveteleken is gyakran elővette a résztvevők nagy örömére. A közelmúltban, Miklósa Erika és mások társaságában zajló kellemes hangulatú borozás közben született meg az ötlet, hogy mi lenne, ha a harmonikával kísért opera, operett és népdalokat nem csak szűk baráti körben, hanem a hazai zenei színpadokon is bemutatnák. Az elképzelés megvalósult, több hazai város mellett, a tapolcai koncerten is sorra csendültek fel  Kálmán Imre, Puccini, Bizet, illetve Erkel Ferenc híres nagy áriái, vagy éppen Kodály Zoltán átiratában,  A csitári hegyek alatt…,  természetesen az előadóktól megszokott magas színvonalon.

 

Takácsné Németh Magdolna, Miklósa Erika és Magi Bernadett


 

Két dal között, Miklósa Erika közvetlen, kedves stílusában az énekesnő életpályájának, karrierjének fontos epizódjait, felemelő, vagy éppen megmosolyogtató történéseit is megismerhette a helyi közönség. Ahogy egy járdányis zeneiskolás lány énekprodukcióját is hallhatta a publikum.  Magi Bernadett egy szép Mozart dallal örvendezetette meg a közönséget. A fiatal hölgyet felkészítő tanára, Takácsné Németh Magdolna kísérte zongorán./tl/

 

Harmonika kísérettel szólalt meg a Hazám, hazám

| hírek, kultúra |