Török emlékművet avattunk a történelmi megbékélés és a testvérvárosi kapcsolat szellemében
A törökországi Çanakkale város és Tapolca közötti baráti együttműködés és a kölcsönös tisztelet céljából, Tapolca Város Önkormányzata egy emlékmű felállítását kezdeményezte a közelmúltban
A törökországi Çanakkale város és Tapolca között 2018-ban kötött baráti együttműködés megerősítése és fejlesztése, illetve a két város közötti baráti kapcsolat, a kölcsönös tisztelet, illetve a közös történelmi örökség megbecsülése céljából, Tapolca Város Önkormányzata egy emlékmű felállítását kezdeményezte a közelmúltban. A bazaltoszlopra rögzített gránit emléktáblát a mai napon, szeptember 28-án, szombaton délelőtt avatták fel a régi városi temető melletti Katonai Emlékparkban Tapolca és Çanakkale polgármestere, a török önkormányzati küldöttség és helyi városi képviselők jelenlétében. Az eseményen Hangodi László történész, főmuzeológus foglalta össze a két nép, a két város történelmi kapcsolódási pontjait a középkortól egészen a XX. század nagy háborúinak időszakáig.
A két nyelvű vésettel ellátott emléktáblán Mustafa Kemal Atatürk katonai hős és államférfi, a Török Köztársaság első miniszterelnökének gondolatai olvashatók:
Bu memleketin toprakları üstünde kanlarını döken kahramanlar!
Burada bir dost vatanın toprağındasınız. Huzur ve sessizlik içinde uyuyunuz. Sizler Mehmetçiklerle yan yana, koyun koyunasınız. Uzak diyarlardan evlatlarını harbe gönderen analar! Gözyaşlarınızı dindiriniz. Evlatlarınız, bizim bağrımızdadır. Huzur içindedirler ve huzur içinde rahat rahat uyuyacaklardır. Onlar, bu toprakta canlarını verdikten sonra, artık bizim evlatlarımız olmuşlardır.
Mustafa Kemal Atatürk
Mindazok a Hősök, kik vérüket ontották és életüket vesztették!
Most már egy barátságos haza földjében fekszetek. Aludjatok békében és nyugalomban! Számunkra nincs különbség katona és katona között, hisz egymás mellett nyugosztok a mi harcosainkkal. Anyák, akik messzi földről küldtétek fiaitokat háborúba! Szárítsátok fel könnyeiteket! A fiaitokat a szívünkbe zártuk. Békében vannak és békében fogják örök álmukat aludni. A mi fiainkká is váltak azok után, hogy életüket adták ezen a földön.
Mustafa Kemal Atatürk
Çanakkale városa már 2022. augusztus 12. napján felavatta a Tapolca Park nevet viselő közparkját, amely bemutatja Tapolcát, illetve „emléket állít közös hun gyökereinknek” egy Attila szoborral.