Az aradi vértanúk emléknapja alkalmából  a tapolcai  önkormányzat, a helyi pártok, intézmények, civil szervezetek, hagyományőrző egyesületek  képviselői helyezték el koszorúikat a temető melletti katonai emlékparban, a vértanúk neveit őrző bazalt oszlopnál, ahol Hangodi László történész, főmuzeológus mondott megemlékező beszédet.

 

– Október hatodikán az 1848/49-es szabadságharc leverését követően mártírhalált halt 13 tábornokra és Batthyány Lajos miniszterelnökre emlékezünk. Aradi tábornokhőseink és a mártírhalált halt miniszterelnökünk örök példáját adták és adják minden idők magyarjainak – így a majd csak a távolabbi jövőben megszületőknek is –, hogy egy a haza. Amelyért ha kellett tudtak bátran harcba menni, s ügyükért, igazukért, ha kellett, hát tudtak bátran halni is- zárta gondolatait Hangodi László.

 

 

Az aradi vértanúk emlékoszlopánál koszorút helyezett el a tapolcai önkormányzat nevében Dobó Zoltán polgármester és dr. Iker Viktória jegyző, Molnár Attila a helyi német nemzetiségi önkormányzat elnöke, Rig Lajos országgyűlési képviselő,  Labovszky Imre huszárfőhadnagy a Balaton-felvidéki  Radetzky Huszáregyesület nevében, Puskás Ákos és Bertalan Csaba az Egységben Tapolczáért Egyesület képviselői, Vitéz Németh Zsolt tiszteletbeli csendőr őrmester, a Magyar Csendőr Bajtársi Egyesület képviseletében,  az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület és a Tapolca és Környéke Bányászati Hagyományápoló Egyesület nevében Podányi Tibor, a Szeretem a Városom Egyesület képviseletében Horváth Ernő és Máté Sándorné, a Tapolcai Városszépítő Egyesülettől Dr. Décsey Sándor és Horváth Lászlóné, továbbá a Fidesz-KDNP pártszövetség képviseletében Zsigó Balázs és Somogyi Ildikó.  Közreműködtek a Járdányi Pál Zeneiskola művész-pedagógusai: Péni Béla igazgató és Haga Kálmán tanár. /tl/

 

 

 

 

Hangodi László főmuzeológus beszéde az Aradi vértanúk emléknapján / Tapolca, Katonai emlékpark,  2021.október 6-a / :

 

Az 1849. október 6-án mártírhalált halt 13 honvédtábornokra és az első felelős magyar miniszterelnökre, Batthyány Lajosra emlékezünk.

 

172 évvel ezelőtt Magyarországon ámult a korabeli Közép- és Nyugat Európa, s rajtunk volt a kontinens szeme.  172 évvel és két nappal ezelőtt játszódott le az 1848/49. évi szabadságharcunk hadiperiódusának záróakkordja, amikor a már 4. hónapja szoros császári ostromzár alatt lévő Komárom híres erődjének őrzője, Klapka György honvéd tábornok és várvédő csapatai letették a fegyvert. Október 4-én a dunai hídfő 4-es, 5-ös, 6-os és 7. sz. sáncerődítéseinél, napszálltakor. A végsőkig kitartó honvéd védősereg szabad elvonulás és bántatlanság ellenében tette le hadizászlait és fegyvereit. A komáromi menlevéllel a tarsolyukban hazafelé igyekvő volt várvédők között nagyobb számban gyalogoltak, szekereztek a nyugati Balaton-felvidék és Tapolca városa felé a feloszlott alakulatok korábbi tisztjei, altisztjei és közvitézei. Soraikban a Diszel felé tartó poklostelki Ács Ferenc önkéntes honvéd hadnagy, a Gyulakeszibe hazatérő Császár Károly önkéntes honvéd hadnagy és még sokan mások.

 

1849 nyarán és kora-őszén a harcunkon ámult Európa, mint már előtte s a későbbi időkben is többször. A Népek tavaszának nevezett 1848-as tavasz során forradalmasodott európai országok közül a mi ügyünk jutott a legmesszebbre előre a haladás útján. Aztán 1849 nyarán a kicsiny Velence mellett már csak a mi forradalmunk és szabadságharcunk zászlaja lobogott fennen, s reményt adóan. Az olasz, francia, német, cseh, és lengyel forradalmak osztályrésze a korai leveretés lett. A mi forradalmunk kivívta a polgári átalakulást biztosító politikai eredményeket, s az idők fordultával, amikor ezeket meg is kellett, mégpedig erővel, védelmezni, akkor ahogy azidőtt mondták „békességes lábról hadilábra állították” a számos korszakos forradalmi vívmányunk egyik legnagyszerűbbikét, a magyar hadtörténelem első modern tömeghadseregét: a honvédséget. A megalakulásakor magas szinten motivált és úgyszintén magas szinten kiképzett haderőben társadalmi és vallási hovatartozásra való tekintet nélkül egyesült a lelkesedésen, felszereltségen és kiképzettségen alapuló ütőerő. Amellyel aztán nem is bírt az európai középhatalomnak számító Habsburg birodalom, s kénytelen-kelletlen a kor ügydöntő nagyhatalmától, a cári Oroszországtól kellett fegyveres segítséget kérnie. Honvédségünk harcban szerveződött, harc közben végezte az újonckiképzést és folyamatos hadjáratokban edződött, a legszebb és máig legfényesebb újkori magyar történelmi példák egyikét szolgáltatva.

 

Mi mutathatná beszédesebben e teljesítmény egyetemes elismerését, mint például az, hogy alig két évvel a magyar szabadságharc leverését követően, Görgei bravúros felvidéki hadjárata már tananyag volt az USA West Point-i katonai tisztképző akadémiáján.

 

1848/49 nagy fegyveres erőpróbáján ott villogtatták szuronyaikat és huszárszablyáikat városunk, az egykori Tapolca szabadalmas mezőváros katonalegényei és katonaférfiai, mint a mögöttem két sorral nyugvó Fodor Gábor honvéd közvitéz és a mögöttem jobbra három sorral odébb pihenő Ondrey Pál önkéntes honvéd hadnagy, városbíró. De jelölve, jelöletlenül szerte-szét zömében itt alussza örök álmát a további 113 tapolcai hadfi, akik 172 évvel ezelőtt fegyverrel a kézben tettek tanúbizonyságot arról, hogy mi a haza és mi a honszeretet.

 

A hadimatematika könyörtelen valami. A többszörös császári-cári túlerővel szemben a mi szabadságharcunk is alulmaradt. Az 1849. augusztus 13-i világosi fegyverletétel után az ostromzár alá vett Pétervárad, Munkács és Komárom védői még tartották magukat, de 172 évvel ezelőtt ilyenkor már két napja csend honolt. A lezajlott komáromi kapitulációt követően eljött a bosszú órája, amely igazából nem elkezdődött, hanem folytatódott. Hiszen Julius Haynau császári táborszernagy, főparancsnok utasítására addigra már többen az életükkel lakoltak a lázadásnak minősített szabadságharcban való részvételükért. Köztük az első aradi vértanú, az augusztus 22-én kivégzett Ormai Norbert honvéd vadász ezredes.

 

Ezt követően 1849. október 6-án így szenvedett mártírhalált:

Aulich Lajos honvéd vezérőrnagy,

Damjanich János honvéd vezérőrnagy,

Dessewffy Arisztid honvéd vezérőrnagy,

Kiss Ernő honvéd altábornagy,

Knézics Károly honvéd vezérőrnagy,

Láhner György honvéd vezérőrnagy,

Lázár Vilmos honvéd ezredes,

Leiningen-Westerburg Károly honvéd vezérőrnagy,

Nagysándor József honvéd vezérőrnagy,

Poeltenberg Ernő honvéd vezérőrnagy,

Schweidel József honvéd vezérőrnagy,

Török Ignác honvéd vezérőrnagy,

Vécsey Károly honvéd vezérőrnagy,

Batthyány Lajos felelős magyar miniszterelnök

 

A tábornokmártírjaink sorából többeknek volt és van áttételes tapolcai és Tapolca városkörnyéki kapcsolódása, miután magasabbegység parancsnokokként a seregrészeik kötelékében ott küzdöttek azok a honvédzászlóaljak és huszárszázadok amelyek hadsoraiban e város katonafiataljai is jelen voltak. Mint Damjanich hadtestében Tápióbicskénél, vagy Aulich hadtestében Isaszegnél, az 1849. évi tavaszi hadjárat legnagyobb győztes ütközeteiben. A szabadságharc utáni megtorlások éveiben pedig a közeli Badacsonytomajon talált oltalmat és új otthont a mártírhalált halt lovag Poeltenberg Ernő honvéd vezérőrnagy húga Vilhelmina, és leánya Ilona. Damjanich János honvéd tábornok nevét pedig a tisztelet jeleként tapolcai utcanév őrzi az 1948. centenáriumi emlékév óta.

 

1849. október 6-án a 13 hősnek Aradon, és Batthyány miniszterelnöknek Pesten mártíromsággal végződött az élete. Drámájukat visszatartott lélegzettel, bénultan figyelte a kortárs Európa. Majd az élénkülő nemzetközi tiltakozás hatására a 15. aradi vértanú, Kanzinczy Lajos honvéd ezredes kivégzése után a győztesek rövidesen leállították a megtorló kivégzéseket. De a lábbéklyó és a rablánc még évekig csörgött a bebörtönzött honvédtiszteken, miként a tapolcai Török János honvéd alezredesen Aradon, a szintén tapolcai Kováts József Radetzky ezredbeli huszárkapitányon Olmützben, vagy a Munkácson raboskodó tördemici dr. Pados János önkéntes honvéd őrmester, római katolikus plébánoson.

 

Aradi tábornokhőseink és a mártírhalált halt miniszterelnökünk örök példáját adták és adják minden idők magyarjainak – így a majd csak a távolabbi jövőben megszületőknek is –, hogy egy a haza. Amelyért ha kellett tudtak bátran harcba menni, s ügyükért, igazukért, ha kellett, hát tudtak bátran halni is.

 

Neveik és emlékezetük fénye ragyogjon mindörökké!