Tűzzománc ékszer-dísztárgy készítőként kezdett 25 éve, később a segítő szakmák irányába sodorta az élet. Valamikori fővárosi munkahelyein pszichiátriai betegek, fogyatékkal élők között tapasztalta meg, hogy az alkotás, illetve az abban rejlő önkifejezés hatékony gyógyító folyamatokat képes elindítani az emberi pszichében. Solymosi-Pintér Eszter mindennapi munkája mellett, hat évig tűzzománc nyári táborokat szervezett és vezetett Keszthelyen, azonban szakmai kompetenciái között ma már a művészetterápia is szerepel. Ezt a tudást most gyakorló terapeutaként állítja a gyógyítás szolgálatába Tapolcán.

 

 

(A gyógyításhoz, a lelki egyensúly helyreállításához már az ókorban is hozzákapcsolódott a művészet valamely ága. A kor bölcsei, a korabeli orvosok a zenét például a kedélybetegek gyógyítására javasolták. A mai értelemben vett művészetterápia különféle formái egyéni vagy csoportfoglalkozások formájában a modern ember számára is elérhetők. A hangsúly a kreatív tevékenység (alkotás) öngyógyító aspektusán van, azaz a művészeti tevékenység önmagában is gyógyító erővel bír. Az alkotás során feloldódik a belső feszültség, az indulatok átalakulnak, illetve a terápia által megjelennek a felszabadító gondolatok…)

 

 

Solymosi-Pintér Eszter Carl Gustav Junggal, az elmúlt évszázad egyik legjelentősebb pszichológusával egyetértésben vallja: “Aki kifelé néz, álmodik; aki befelé néz, felébred!”. Elmondta, a művészetterápia egy nonverbális lehetőség a páciens számára a betegség elfojtott okainak kifejezésére korosztálytól függetlenül. – Az iskolákban ma sok a figyelemzavaros tanuló. Az autista, adhd-s és egyéb problémákkal küzdő gyerekek oktatására nincsenek igazán felkészülve a tanintézmények.

 

 

A gyerekeknek pedig nincs betegségtudatuk, nagyjából azt érzik, hogy ki vannak közösítve, lemaradtak számos téren a többiektől. Ugyanakkor minden gyerek szeret rajzolni. Ami a papírra kerül, az egyfajta kommunikációs eszköz. A művészetterapeuta számára a hasznos információ az, amit a rajzolást követően elmond a páciens arról, amit rajzolás közben érzett. Tehát nem azt vizsgáljuk, hogy mi van a papíron, nem rajzokat elemzünk, hanem arra figyelünk milyen érzéseket szabadít fel az alkotás folyamata – árulta el Solymosi-Pintér Eszter, de hangsúlyozza, a módszer felnőttek esetében is hasonlóan működik.

 

 

Fel nem dolgozott gyász, veszteségek, elfojtott traumák kerülhetnek felszínre a rajz, mint terápiás eszköz által, az alkotással összefüggésben zajló kommunikáció során. A kifejezett érzések részeivé válnak a gyógyító folyamatnak. A terápiában résztvevőnek nem kell tudnia rajzolni, bármi kerül a papírra, bármit érez közben: az Ő maga – hangsúlyozza a terapeuta. Eszter tagja annak a közösségnek, amely Kikötő néven található meg Tapolcán, a Fő tér 6-8 alatt. Július 1-től az ő vezetésével indulhatnak el az első csoportos művészetterápiás foglalkozások a városban. /Töreky/

 

A művészetterápia nyújtotta esély Tapolcán is elérhető

| egészségügy, hírek, közélet |