Megtartotta éves közgyűlését és beszámolt az elmúlt időszak történéseiről, egyesületi munkájáról és terveiről a Varga Károlyné vezetésével működő Tapolcai Nőklub Egyesület vezetősége a napokban. Megtudtuk, a város egyik legjobban működő civil szervezetének tagsága élen jár a társadalmi munkákban, kirándulások szervezésében, számos népszerű városi hagyományőrző, városkép javító, jótékony célú illetve kulturális program lelkes szervezője, résztvevője, társ lebonyolítója volt tavaly és lesz az idei évben is.

 

Balról: Varga Károlyné Edit a Tapolcai Nőklub Egyesület elnöke, középen Szabó Ili, jobbról Bálint Györgyné Baba alelnök

 

A közgyűlés napirendi pontjainak elfogadást követően Varga Károlyné kivetítéssel is szemléltetve ismertette a 2023-as év gazdag egyesületi történéseit, az elvégzett munkát, a tartalmas kirándulásokat, kiemelve és méltatva azon tagtársakat, akik az adott program, esemény szervezésében, lebonyolításában érdemeket szereztek. Bálint Györgyné alelnök a már korábban elfogadott 2024-es munkatervet elevenítette fel a tagság számára. Az alelnök a Tapolcai Média érdeklődésére elmondta, az elmúlt esztendő egyesületi eseményeiről csak a legjobbakat tudja elmondani. – Különösen emlékezetes volt mindannyiunk számára a Szent-kút pihenő hely kialakítása és átadása, illetve a Tojásfa parkhoz kötődő munkákban való részvétel, de egyebek mellett kirándulásaink is maradandó élményekkel ajándékoztak meg bennünket – mondta. – Nálunk a vezetőség mindig kikéri a tagság véleményét, amit ő leírhat és közzé tehet a Nőklub zárt csoportjában. Ezekből a javaslatokból választunk és fogadunk el elképzeléseket, ügyelve arra, hogy a különböző igények teljesülhessenek – árulta el Bálint Györgyné Baba. Hozzátette, a Nőklub összejövetelei mindig jó hangulatban telnek, örömteli események, az egyesület pedig nyitva áll azok számára, akik szeretnének közéjük tartozni. A nők mellett férfiakat is lehetnek tagok, jelenleg több férfi tagja is van az egyesületnek. Ez jó, hiszen sok olyan munka van, amiben az ő segítségük elengedhetetlen – tudtuk meg az alelnök asszonytól ./tl/

 

Közgyűlést tartott a Tapolcai Nőklub Egyesület

| hírek, közélet, kultúra |