4 aranyat, 2 ezüstöt, 4 bronzot és a Legjobb Csapat elismerést is hazahozta a lengyelországi Wroclaw-ban megrendezett nemzetközi gasztronómiai versenyről a Széchenyi István Baptista Középiskola két felszolgáló és két szakács tanulója a napokban. A kijutás elsőszámú feltétele a jó angol nyelvtudás, a másik fontos kiválasztási szempont a szakmai tanulmányi felkészültség volt. Mindkettőben jeleskedtek a tapolcai technikum tanulói: Horváth Alexa, Pintér Máté, Dömötör Patrícia és Rozgonyi-Varga Bálint. Teljesítményükkel dicsőséget szereztek iskolájuknak és a hazai vendéglátós szakoktatásnak egyaránt.

 

 

Két hónapnyi alapos felkészüléssel, illetve hét alkalommal begyakorolt menüsorral a hátuk mögött indultak el Lengyelországba a széchenyis küldöttség diákjai és kísérő tanárai Lengyelországba. A wroclawi nemzetközi versenyen a fiatalok kaptak egy nyersanyag kosarat, amelyből egy háromfogásos menüsort kellett összeállítaniuk. Érdekesség, hogy a csapatokat két nemzet tanulóiból állították össze a rendezők, két széchenyis versenyző mellé francia, másik kettő mellé pedig német vendéglátós tanulók kerültek. Ugyanakkor a nemzetközi verseny nem csak a finom ételsor elkészítéséről szólt, hanem a terítés színvonalát is értékelte a zsűri. Ez utóbbit a “zöld Európa” és a “21. század Nobel-díjasai” tematikában kérték kivitelezni a versenygazdák. – Már a megmérettetés első pillanataiban látszott, hogy az ellenfelek kevésbé felkészültek, hiszen észrevehetően jóval gyakorlatlanabbul bántak a késsel és az alapanyagokkal. A mi gyerkőceink jóval nagyobb gyakorlati felkészültséget mutattak mindenben – árulta el büszkén a Tapolcai Média érdeklődésére Gyurecska László szakoktató. /Töreky L./

 

 

A sikeres tapolcai csapat. Horváth Alexa, Pintér Máté, Dömötör Patrícia, Rozgonyi-Varga Bálint és kísérőik: Kamondi Roland, Gyurecska László szaktanárok, Fekete Lajos igazgató és Tarsoly Péter nyelvtanár /fotók: mr, isk. facebook/

 

Nemzetközi gasztronómiai verseny legjobbjai lettek a széchenyisek

| gasztronómia, hírek, közélet, oktatás |