Március 1-től egyirányú lesz a Csobánc utca Templom dombi szakasza a Batsányi utcáig – tájékoztatta lapunkat Tölgyes Zsolt, aki ígérte, az első időszakban a polgárőrök is jelen lesznek, segítik, tájékoztatják majd az autósokat.
Tapolca önkormányzatának közbiztonsági tanácsnoka, polgárőr vezető szerint, jelentősen megnövekedett a templom, az egyházi óvoda és iskola közelségéből adódó gépjármű- és gyalogosforgalom, a keskeny óvárosi utcában egyre gyakrabban vált körülményessé a kétirányú közlekedés. A cél, hogy csökkenjen a zsúfoltság, normalizálódjon a Templom-domb melletti útszakasz autósforgalma, ne következzenek be balesetek. Tölgyes Zsolt azt javasolja, hogy az Y-ok irányába igyekvők a Déli elkerülőt, illetve a Kossuth utcát vegyék igénybe az egyirányúsírás után. – Az itt élők pozitív véleménnyel vannak a közlekedési változásról. Mi figyelemmel kísérjük, hogy az egyirányúsítás eléri-e a célját, esetleg szükséges-e változtatnunk – mondta. /Töreky L./
![](https://tapolcaimedia.hu/wp-content/uploads/2024/02/arany-csobanc-3.jpg)
A változás után, a feleslegesé vált “haladást segítő tükör” is költözhet az Arany János- Csobánc utca kereszteződéséből