Az 1956-os forradalom és szabadságharcra, az események helyi hőseire emlékezett Tapolca város nemzeti ünnepünkön, a Katonai emlékparkban, majd régi temetőben és a város több 56-os emlékhelyén, hősi emlékműveinél ma délelőtt.

 

 

A Himnusz hangjait követően, Dominek Ica, a Tamási Áron Színtársulat tagja, Varga Zsolt: Pesti srácok című versét szavalta el, majd Dobó Zoltán mondott ünnepi beszédet. Tapolca polgármestere országos kitekintésben, de a forradalmi események helyi történéseire helyezte a hangsúlyt, amely – mint fogalmazott – másként alakult, mint a legvéresebb történések színhelyén, Budapesten. – Amikor minden cselekedet és minden szó olyan súllyal esett a latba, hogy életek múltak rajta, akkor azok a tapolcai emberek, akik ellentétes ideológiákban hittek, egyvalamiben mégis meg tudtak egyezni: ez pedig a város épségének megőrzése és a tapolcaiak életben maradása. Közösen felkeresték a szovjet parancsnokot és a város túlélése érdekében alkut kötöttek. Voltak, akik az akkori tapolcaiak közül bátran vállalták volna a harcot, de két ember, Bertha Vince és Czigler Károly kevésbé forró fejjel úgy döntött, hogy megmenti a várost. Bizonyára sokan voltak olyanok, akik őket akkoriban gyávának, hazaárulónak tartották, ugyanakkor 1956-ban Tapolcán nem volt vérengzés, nem lőtték szét, nem fosztották ki a várost. 56-ban a lélek, az ész kiállt egy igaz ügy mellett, hogy az értelmetlen vérontást elkerülje. Utat mutattak összefogásból, józan gondolkodásból. Nem tudjuk, hogy mi lett volna ha, de egyet tudunk, hogy mi az ami történt: a várost végül nem bombázták, nem tiporták szovjet tankok. Az utókor nevében köszönöm nekik, hogy volt bátorságuk együtt felvállalni, meghozni egy nehéz döntést. (szerk. megj. : Bertha Vince, oroszul jó beszélő néptanító és Czigler Károly párttitkár akadályozták meg Tapolcán a vérontást. A helyi forradalmi erőkkel történt előzetes egyeztetés után kimentek együtt a Viszlónál állomásozó orosz csapatokhoz és kérték: ne lőjék szét, kíméljék meg a várost és lakosságát. Bertha Vince tolmácsolt. Czigler Károlyt az első tank tetejére ültették az oroszok, így garantálva, hogy a településen szabadon átvonulhatnak. Ha egyetlen lövés dördül – szólt az alku – őt azonnal lelövik. Három kisgyerek és feleség várta), Az utókornak pedig azt kívánom, hogy ezen a példán merjen felvállalni, akár népszerűtlen döntéseket is a város, az ország, nemzetünk és gyermekeink jövője érdekében – zárta gondolatait Dobó Zoltán.

 

 

A beszédet követően az önkormányzat, a helyi pártok és civil szervezetek képviselői helyezték el a megemlékezés virágait a Katonai emlékpark 56-os bazalt emlékművénél, a régi temetőben, a földhivatal épületénél, a kórház területén, illetve Dr. Hillinger János emléktáblájánál a tóparti panteon falnál. A város önkormányzata nevében Dobó Zoltán polgármester és dr. Iker Viktória jegyző, a Tapolcai Járási Hivatalt képviselve Szabóné Szakáts Judit koszorúzott. Az Egységben Tapolczáért Egyesületet Dalmai Melinda és Bertalan Csaba képviselte. Az Élhetőbb Városunkért Egyesület nevében Labovszky Zsuzsanna és Takács Gábor, a Honvéd Bajtársi Egyesület koszorúját Nacsa Ferenc elnök helyezte el az emlékhelyeken. A Magyar Csendőr Bajtársi Egyesületet Vitéz Németh Zsolt tiszteletbeli csendőr törzsőrmester képviselte. A Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola nevében Patonai Szilvia igazgató és Németh Erzsébet igazgatóhelyettes helyezte el a megemlékezés virágait. Podányi Tibor elnök, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületet, továbbá a Tapolca és Környéke Bányászati Hagyományápoló Egyesületet képviselte a koszorúzásokon. A Radetzky Hagyományőrző Huszáregyesület nevében Labovszky Imre huszárfőhadnagy és Pék László huszár koszorúzott. A Rákóczi Szövetséget Bányai Barbara alelnök képviselte. A Tanúhegyek Egyesület virágait Kasza Tamásné alelnök és Ángyán Györgyné elnök helyezte el az 56-os emlékműveknél. A Vállalkozók Ipartestülete Tapolca szervezete nevében Vörös Béla elnök és Kiss József koszorúzott. Horváth Lászlóné és Spilák Istvánné a Tapolcai Városszépítő Egyesület virágait hozta el. Az MSZP helyi szervezetét képviselve Kalmár Lajos koszorúzott. A Demokratikus Koalíció helyi pártszervezetének koszorúját Kántor Lídia és Reitner István helyezte el a hősi emlékműnél. Máté Sándorné és Molnár Attila Ádám a Fidesz Tapolcai Szervezetét képviselve emlékezett. A KDNP-t, Horváthné Somogyi Ildikó és Lasztovicza Máté képviselte a mai megemlékezéseken, koszorúzásokon. /Töreky L./

 

 

“1956-ban, Tapolcán, a lélek és az ész kiállt egy igaz ügy mellett”

| hírek, közélet, kultúra, önkormányzat |