Megalakulásának 50. évfordulóját ünnepelte a Nacsa Ferenc elnökletével működő Tapolca és környéke Honvéd Bajtársi Egyesület. A badacsonylábdihegyi kemping éttermében tartott ünnepségen az elnök megemlékezett az egyesület fél évszázados történetéről, majd kitüntetésekkel köszönték meg az egyesületi vezetők, tagok, illetve az egyesületet támogató személyek munkáját.

 

Nacsa Ferenc elnök az elmúlt 50 év történéseit felelevenítő visszatekintésében, az előzményekről szólva elmondta, a nyugállományba került katonák alakították meg a Honvéd Nyugdíjas Klubot 1973. december 9-én, Szurgyi Barnabás alezredes igazgató javaslatára és kezdeményezésére. Az akkori titokvédelmi szabályzók miatt azonban akkor még nem nyithatott a klub a társadalom felé. Utódja, a Tapolcai Honvéd Nyugállományúak Klubja 1989. december 18-n alakult meg a Tapolca Helyőrségi Klub színháztermében, negyven fő részvételével, a klub alapítója Bottó János nyugállományú őrnagy volt.

 

 

Az 50. évfordulóra szervezett ünnepi eseményen Szalay-Bobrovniczky Kristófhonvédelmi miniszter elismerését, méltatását Soós Gyula alezredes, a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 6. Hadkiegészítő és Toborzó Központ parancsnoka tolmácsolta és adta át az 50 éves egyesületnek, illetve legaktívabb tagjainak. A Honvédelemért kitüntetés 2. fokozatát vehette át Nádasdi Alajosné és Osváth Józsefné elnökségi tagok, továbbá Vitárius Admira egyetemi hallgató. Tapolca város önkormányzatának elismerését Osváth Józsefné, Pál József és Nádasdi Alajosné vehette át példamutató egyesületi munkájáért. Nacsa Ferenc elnököt, nyugállományú törzszászlóst az 50. évforduló alkalmából az elmúlt 12 évben végzett példaértékű szolgálatáért tüntette ki a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokságának parancsnoka.

 

 

 

 

Tapolca és környéke Honvéd Bajtársi Egyesület vezetősége megköszönve a szervezet érdekében az elmúlt években végzett munkát és támogatást, emléklapot és emléktárgyat adományozott az egyesület 50. évfordulója alkalmából Dobó Zoltán polgármester részére. Szintén egyesületi elismerésében részesült Soós Gyula alezredes, a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 6. Hadkiegészítő és Toborzó Központ parancsnoka, Lipka Violetta alezredes, a Honvédelmi Minisztérium Honvédelmi Nevelési Főosztály és Társadalmi Kapcsolatok Osztály kiemelt főtisztje, Csatári Zsanett százados, a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 15. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda Veszprém irodavezetője, Esküdt Lajos nyugállományú ezredes, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetség koordinációs elnökhelyettese, Sípos Géza nyugállományú ezredes, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetség tiszteletbeli elnöke, Berdó Gábor Károly nyugállományú százados, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetség Közép-Dunántúli Régió régióvezetője, Puskás Tibor nyugállományú alezredes, a Meggyeserdő Honvéd Nyugdíjas Klub elnöke, Farkasdi Lajos nyugállományú őrnagy, a Pápa Honvéd Bajtársi Klub elnöke, Gál Sándor nyugállományú százados, a Honvéd Bajtársi Egyesület Sárbogárd elnöke, Benács Lajos nyugállományú százados, a Tapolca és környéke Honvéd Bajtársi Egyesület egykori vezetőségi tagja, Vasvári Ferencné nyugállományú főhadnagy, a Tapolca és környéke Honvéd Bajtársi Egyesület egykori vezetőségi tagja, Bagdán Ferenc nyugállományú törzszászlós, a Tapolca és környéke Honvéd Bajtársi Egyesület egykori vezetőségi tagja és Windhofferné Szíj Klára nyugállományú főtörzsőrmester, a Tapolca és környéke Honvéd Bajtársi Egyesület egykori vezetőségi tagja. /Töreky L./

 

 

Miniszteri és városi elismerés a félszáz éves múltjukat ünneplő honvéd bajtársaknak

| hírek, honvédelem, közélet, önkormányzat |