A neves “verséneklő” Hangraforgó Együttes “Pannónia is ontja a szép dalokat” címmel meghirdetett koncertje a Wass Albert könyvtár költészet napi ajándéka volt az irodalom és a hangszeres zene igényes fúzióját kedvelő közönségnek április 19-én, szerdán, (technikai okokból) nagyjából egy héttel József Attila születésnapja után. F. Sipos Bea és Faggyas László kétszemélyes zenekara szinte mindent megmutatott a műfajban rejlő és általa létrehozható zenei és irodalmi élményből, kifejező erőből, hangszeres finomságokból és mindezek együttes szépségéből.

 

 

 

A koncertet megelőzően dr. Décsey Sándor köszöntötte a közönséget. A könyvtár igazgatója elmondta, sokéves hagyomány, hogy a költészet napját valamiféle verses-zenés előadással ünnepli az intézmény, ezúttal is ezt a hagyományt folytatják. Röviden bemutatta a 2003-ban alakult, tehát idén két évtizedes fennállást ünneplő győri Hangraforgó Együttest, amelynek megszámlálhatatlan versmegzenésítés és sok elnyert művészeti díj fémjelzi pályafutását. F. Sipos Bea szerint, a versek fontosak, hiszen általuk ismerhetjük meg a különböző korok lelkületét, érzéseit, gondolatait. Az együttes talán ezért is vegyesen, a régi és újabb kori költészetből is merítkezve állította össze műsorát. A elhangzó József Attila, Nagy László, vagy éppen Janus Pannonius költemények rendkívül igényes és ihletett, korhoz és hangulathoz igazított hangszeres, dallamokba és ritmusokba öltöztetett feldolgozásai megérdemelten nyerték el a tapolcai közönség tetszését, elismerését. /Töreky L./

 

 

 

Újabb és régi korok versei igényes zenei köntösben a győri Hangraforgótól

| hírek, közélet, kultúra |