Idén is az uzsai közösségi ház adott otthont a Tapolca és Környéke Kistérségi Nyugdíjasok Érdekvédelmi, Érdekképviseleti Egyesülete Idősek napi ünnepségének október 14-én, pénteken.

 

 

A mindig jó hangulatú és népszerű nyugdíjas eseményre közel százan érkeztek Tapolcáról és a környék több településéről. A jelenlévők köszöntőket, ünnepi gondolatokat hallgattak meg többek között az egyesület elnökétől, Kálmán Bélától, illetve vezető tisztségviselőktől, köztük Meskó Lászlótól, a Magyar Nyugdíjasok Országos Szövetségének főmunkatársától.

 

Meskó László: …közösségünk példát mutat a fiataloknak szolidaritásból, összetartásból…

Elhangzott,  a nyugdíjas ember nem eltartottja a társadalomnak, hanem jogosan kapja vissza azt, amit korábban a társadalomnak adott és ma is ad. – Közösségünk megmutatja mi az a szolidaritás, példamutató az összetartásban, megmutatja a fiatalok számára, hogy a közösségnek mekkora ereje van. Dobó Zoltán tapolcai polgármester elsőként a rendezvénynek méltó helyszínt biztosító uzsai önkormányzatnak mondott köszönetet, majd személyes élményeit is megosztva a jelenlévőkkel, korosztálya nevében köszönte meg mindazt “a kedvességet, tudást, bíztatást” amiben az idősebb generáció részesíti a fiatalokat. Az esemény hagyományosan alkalmat biztosít a nyugdíjas szervezetnek arra, hogy köszöntsék a 80. életévüket betöltőket: Buzás Miklósnét (Tapolca), Szí Benedek Józsefnét (Uzsa) és Vers Józsefnét (Gyulakeszi) és a 85 éveseket: Muth Ferencnét (Tapolca) és Fölüp Lajosnét (Lesenceistvánd). Forgó József (Uzsa) személyében pedig egy 90 éves tagtárssal is büszkélkedhet idén az egyesület- tudtuk meg.  Később tapolcai és környékbeli kulturális csoportok és egyéni fellépők, többek között a Csobánc Népdalkör, lesenceistvándi színjátszók, a Batsányi Vegyeskar és Császár Lászlóné Anikó produkcióit tekintették meg a jelenlévők, majd közös ebéd, illetve az esti órákig tartó élőzenés-táncos délutáni programmal folytatódott az Idősek Napja alkalmából szervezett ünnepi esemény Uzsa kultúrházában. /Töreky L./

 

Uzsán ünnepelte meg az Idősek Világnapját a térségi nyugdíjas szervezet

| hírek, közélet, kultúra |