Komoly múltra tekint vissza az Európai Mobilitási Hét programsorozat városunkban, hiszen idén immár huszadik alkalommal rendezte meg a Csermák József Rendezvénycsarnok csapata.

 

A társadalom környezettudatosságát erősíteni hivatott rendezvénysorozat, amely fel kívánja hívni a városlakók és a városvezetés figyelmét a megnövekedett autóforgalom okozta környezeti, baleseti és városképi problémákra. Fontos a közlekedési mód felelősségteljes megválasztása, a fenntartható, környezet- és emberbarát városi közlekedés előnyeinek bemutatása, a közösségi, a kerékpáros és a gyalogos közlekedés fejlesztésének szükségessége.

 

A kisgyerekek papíron élhették ki kreativitásukat fotó:helyszíni

 

A rendezvény egyik hosszútávú célkitűzése, hogy rávegye a rendszerint autóval munkába, iskolába vagy kikapcsolódni járó polgárokat, hogy az utazáshoz fenntartható alternatív közlekedési módokat vegyenek igénybe, ilyen módon járuljanak hozzá az egészség és életminőség javításához. Horváth Dorothy főszervező elmondta, a céljuk az volt, hogy a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenkinek programot nyújtsanak. Így a szeptember 16-22-ig tartó esemény első napját az óvodásoknak szentelték, akiket aszfaltrajz versenyre invitáltak a csarnokhoz, azonban az esős idő miatt végül a küzdőtéren készültek a szebbnél szebb alkotások.

 

A természetközeli emlékek, élmények és a környezet szeretete jelent meg a rajzokon fotó: helyszíni

 

A következő napon került sor a XXVIII. Egészség- és Aerobiknapra, ahol jóga, gyerekjóga, gerinctréning, spinning, world jumping, alakformáló aerobik, zumba, masszázs és szauna várta az érdeklődőket.

 

Testi és lelki tréningeken is fejleszthették magukat akik kilátogattak a sportnapra fotó: helyszíni

 

A nap sztárvendégei Gáspár Kata aerobikoktató és Dr. Hevesi Kriszta egészségfejlesztő-, sport-, és szexuálszakpszicológus voltak. A programok két keréken folytatódtak, hiszen terepkerékpáros kiránduláson vehettek részt a sportos élet szerelmesei, gyönyörű útvonalon a balatongyöröki Szépkilátóig vezetett útjuk.

 

Remek időben, csodálatos tájakon vezetett a túra útvonala fotó: helyszíni

 

A csarnoknál három hónapig megtalálható mobil pumpapája is megihlette a szervezőket és ügyességi versenyre várták az általános iskolásokat, akik nagy elánnal vetették bele magukat a megmérettetésbe. A pumpapálya egyébként nagyon szépen teljesíti a tőle elvártakat, hiszen szinte nincs olyan nap, hogy ne lenne tele a tér gyerekekkel és ne sportolnának. Biztosan nagyon fog hiányozni, ha letelik a három hónapos használati idő. A keddi napra „Sétálj velünk!” – Nordic Walking túrát terveztek a szervezők.

 

A programsorozat célja, felhívni a figyelmet az alternatív közlekedési formákra, az autókkal szemben fotó: helyszíni

 

Az immár hagyománnyá vált FÖLDönfutók futóversenyre a város és a környék általános- és középiskolásait hívták meg, akik különböző kategóriákban és távokon mérhettik meg magukat. A Mobilitási Hét záróprogramja a nagy népszerűségnek örvendő bringás reggeli és az Autómentes Nap, ekkor a Köztársaság téren péksüteményekkel, forró teával kedveskednek a munkába, iskolába kerékpárral, rollerrel, gördeszkával közlekedőknek.  Ezt követve a Kisfaludy utcában folytatódnak az események, ahova kitelepül a Rendőrség, a Tűzoltóság, az Egészségfejlesztési Iroda, a Lelki Egészség Központ. Lesz újra gokart pálya, balance bike és mászófal, interaktív programok és kerékpáros ügyességi pálya. /hg/

 

Jubilált az Európai Mobilitási Hét

| hírek, sport |