Pedagógusait, iskolai, óvodai, közművelődési dolgozóit méltatta és látta vendégül a város a Tamási Áron Művelődési Központban pénteken, a városi Pedagógusnapi ünnepségen.  Idén 27 nyugdíjba vonuló pedagógustól, közművelődési dolgozótól búcsúztak el és hét pályakezdő kollégát köszönthettek a tapolcai intézmények. Ünnepi beszédet, Dobó Zoltán polgármester felkérésére, dr. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője mondott. Igényes jazz interpretációkkal a helyi JAG Project zenekar színesítette az eseményt.

 

Dr. Navracsics Tibor: Számomra a pedagógus a társadalom legfontosabb embere…egy olyan Magyarországot képzelek el, ahol a politika, az állam, a nemzet mögöttük áll…” /Fotók:tl/

 

Dr. Navracsics Tibor személyes és családi vonatkozásban közelítette meg és mutatott rá a pedagóguspálya különlegességére és megbecsülésének fontosságára. Visszaemlékezve tapolcai gyermekéveire, azt mondta, hogy pedagógus család gyermekeként maradandó élményként tapasztalta meg, hogy mit jelent tanárnak lenni és nagyon büszke a szüleire. Elmondta, nem ért egyet azokkal, köztük számos politikussal sem, akik kontraszelektált, másodlagos jelentőségű, mellékes pályaként minősítik a pedagógus pályát.  – Véleményem szerint, a pedagógus a társadalom legfontosabb embere. Ez a pálya számomra mindig több, mint egy hivatás, talán a legnehezebb mesterség a földön. A pedagógusok jelentik a jövőt a ma ifjúsága és a haza számára egyaránt. Ahogy a pedagógusok viselkednek, ahogy a pedagógusok tanítanak, és amit tanítanak, azzá lesz a jövő Magyarországa. Az osztálytermekben nem csupán munkavállalókkal találkozunk, hanem olyan szerepmodellekkel, akiktől ellessük, hogyan érdemes másokhoz fordulni, vitatkozni, ismeretanyagot átadni, udvariasnak lenni, mikor kell tegeződni, magázódni, hogyan kell köszönni. Ezek talán banális dolognak tűnnek, de ma, a széthullott családok, szeretetközösségek világában különös jelentőséget nyernek.

 

Remek jazz interpretációkkal színpadon a Dr. Ludmány János, Fazekas Ádám, Sajcz Gábor alkotta JAG Project zenekar

 

– Tanáraim megtanították, hogy miként lehet egy társadalomban úgy élni, hogy képesek legyünk megkülönböztetni a pillanatnyit az öröktől, hogy az értéket mindig az érdek elé kell helyeznünk, hogy a tiszteletet érezni és érzékeltetni is tudjuk emberi kapcsolatainkban. Jó pedagógus nélkül nincsen jövő és nincs jó társadalom. Éppen ezért fontos, hogy egy társadalom anyagilag és erkölcsileg is elismerje munkájukat, biztosítsa, elősegítse társadalmi státuszuk fenntartását, szakmájuk tekintélyét- hangsúlyozta a miniszter, aki – mint fogalmazott- egy olyan Magyarországot képzel el, ahol a társdalom, a politika, az állam a pedagógusok mögött áll. Ez egy hosszú távú feladat, melyet ideje elkezdeni! – zárta ünnepi gondolatait dr. Navracsics Tibor.

 

A polgármester a város nevében búcsúzott, Szűcs Attila, a Balatonfüredi Tankerületi Központ szakmai vezetője pedig szakmai elismeréseket adott át többek között a Tapolcai  Bárdos  Lajos  Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagintézményétől elköszönő Grünceiszné Józsa Zsuzsannának

 

A városi Pedagógusnap hagyományosan a kitüntetések, szakmai méltatások, az ünnepélyes búcsúztatás napja is a kollégák számára. Elsőként kivetítéssel az április első napján megtartott tapolcai Városnapi ünnepségen, a helyi közművelődésért, illetve nevelésügyért kitüntetett kollégákról, Vasáros Ferencnéről, Egyedné Kiss Katalinról, Horváth Zoltánnéról és Keszler Gyuláról szóló összeállítást láthattak a jelenlévők.

Részletes méltatások elhangzása után, Dobó Zoltán polgármester, Puskás Ákos és Pass Sándor alpolgármesterek adták át a színpadon a város ajándékait a nyugdíjba vonuló dolgozóknak.  Előtte azonban  Dalmai Melindát kérték a színpadra, aki a Szikra tehetséggondozó Egyesület és az OTP Bank által szervezett megmérettetésen Magyarország öt legjobb gyógypedagógusa közé választottak a napokban. Számára elismerő oklevelet adott át a város polgármestere.

Idén kilenc nyugdíjba vonuló óvodai dolgozótól búcsúztak a tapolcai intézmények. A Tapolcai Kertvárosi Óvodától elköszönt Bolla Lászlóné, Kálmán Istvánné, Móznerné Rádi Gabriella, Sulyokné Furján Andrea, Horváth László Csabáné,  Balázsné Kiss Éva óvodapedagógus, Galambosné Ács Judit óvodapedagógus, Pepita Istvánné dajka, továbbá a Szent Erzsébet Óvodából  Takács Tibor Józsefné. A tapolcai iskolákból nyugdíjba vonult kollégák köszöntésével és kitüntetésével folytatódott az ünnepség. A polgármester a város nevében búcsúzott, Szűcs Attila, a Balatonfüredi Tankerületi Központ szakmai vezetője pedig szakmai elismeréseket adott át a Tapolcai  Bárdos  Lajos  Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagintézményétől elköszönő Grünceiszné Józsa Zsuzsannának, a Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola Székhelyintézményétől búcsúzó Lovász Zsuzsannának. Megkezdi nyugdíjas éveit Simon-Vass Mária Éva, a Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskolából nyugdíjba vonuló Németh Jenőné. A Szász Márton Általános Iskola közösségétől köszönt el Kovács Ildikó.

 

Keszler Gyulától, a Batsányi gimnázium nyugdíjba vonuló kollégiumi tanárától Puskás Ákos alpolgármester köszönt el

 

A Járdányi Pál Zeneiskolától  Tarnóczai Géza és Szigecsánné Freund Teréz búcsúzott.  A Veszprém Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Tapolcai Tagintézményétől elköszönt  Fodorné Csöglei Erika és dr. Kovácsné Mozsolits Melinda.  A Batsányi János Gimnázium és Kollégiumból  nyugdíjba vonult Keszler Gyula és Keszler Gyuláné Káli Ibolya.  A Széchenyi István Baptista Középiskolától Szipőcs Csabáné köszönt el. A Wass Albert Könyvtár és Múzeumtól vonult nyugállományba és köszönt el Vasáros Ferencné Márta. Az ünnepségtől különböző okokból távolmaradó Nagy Judit, Novák Zoltánné, Kazinczy Beatrix, Szollár Gyula és Novák János nyugdíjba vonuló pedagógusok neve is elhangzott az ünnepségen.  Pályakezdőket is köszönthetett a város. A Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola pályakezdői, Kovács Alexandra Mária és Csatári Nikoletta a Batsányi tagintézményben tanítja a jövőben a diákokat. A Veszprém Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Tapolcai Tagintézménye pályakezdő dolgozója lesz Scheiber Liza. A Tapolcai Kertvárosi Óvodában kezdi meg munkáját Horváth-Bakos Boglárka, Presics Renáta és Bogdán Eliza Lídia. A Wass Albert Könyvtár és Múzeum új munkatársa Berecz Orsolya lesz.

 

Dobó Zoltán egyaránt emelte a poharát a szféra nyugdíjba vonulóira és a pályakezdőkre

 

A rendezvény állófogadással, svédasztalos vacsorával zárult a Tamási Áron Művelődési Központ aulájában, ahol Dobó Zoltán polgármester mondott pohárköszöntőt. /Töreky László/

 

 

“Jó pedagógusok nélkül nincs biztató jövő és nincs jó társadalom”

| hírek, kultúra, oktatás, önkormányzat |