Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke és Számadó István helyi jelölt  tartott sajtótájékoztatót, majd lakossági fórumot Tapolcán, a VOKE Batsányi János Művelődési Központnál vasárnap.

 

Országjárásának tapolcai helyszínén a  pártelnök hangsúlyozta, a Mi Hazánk Mozgalom működését a média elhallgatása és politikai provokációk kísérik, ennek ellenére jól haladnak az aláírás-gyűjtésekkel. – A célunk nem csak az, hogy napokon belül leadjuk az országos listánkat, hanem a szükségesnél jóval több választókerületben tudjunk jelöltet állítani, a cél természetesen a 106 jelölt- mondta.  Toroczkai László nyomatékosította, pártjának semmi köze a Fideszhez, az ezzel kapcsolatos hamis információk, híresztelések azt mutatják, hogy ma már mindkét oldal fél a Mi Hazánk-tól. – Matematikailag kiszámolható, ha egy harmadik erő bekerül, akkor sem a Fidesz, sem a balliberális oldal nem fog tudni kényelmesen kormányozni. Ami felháborító, hogy velünk ellentétben sem a Fidesznek, sem a másik oldalnak nincs felmutatható programja- állította Toroczkai.  Újságírói kérdésekre válaszolva a pártelnök és Számadó István helyi képviselő-jelölt  is azt a választ adta, hogy a Mi Hazánk Mozgalom semmilyen körülmények között nem lép vissza, sem Rig Lajos, sem dr. Navracsics Tibor javára. Az elnök szerint ezt a párt etikai szabályzata sem engedné meg. /tl/

 

 

A Mi Hazánk Mozgalom nem lép szövetségre senkivel és nem lép vissza senki javára

| hírek, politika |