Ez a kis kápolna számotokra az Isten jelenlétét teszi elérhetővé – fogalmazott Udvardy György érsek a Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános iskola január 13-i kápolna szentelő szertartását megelőző szentmisén a plébánia templomban az oktatási intézmény osztályközösségei és pedagógusai jelenlétében. Később az érsek megáldotta a tanintézmény harmadik emeletén a közelmúltban kialakított szakrális helyet. Rohály János igazgató elmondta, kápolna lehetőséget ad külön osztálymisék megtartására, helyszíne lesz a lelki napok programjainak, de bárki betérhet oda lelki töltekezésre.
Udvardy György érsek kérte az Úr áldását és szenteltvízzel hintette meg az oktatási intézmény közelmúltben megújult helyiségét. Elmondta, a kápolna lelki erőforrása lesz a mindennapokban a katolikus iskolába járó gyerekeknek és az itt dolgozóknak egyaránt. – …Kérjük ma Isten áldását erre az iskolakápolnára, hogy mindazok akik ide betérnek, összeegyeztethessék az emberi bölcsességet az evangéliumi igazsággal, az igaz hitet lelkükben megőrizzék és erkölcsös életükben ki is nyilvánítsák. Mindenkor készek legyenek embertársaik felvilágosítására és megsegítésére. Kívánom, hogy ez a kápolna legyen az Isten igéjének hirdetési helye, legyen a szentség ünneplésének, az isteni igazságok felismerésének, az Istennel való elmélyült találkozás helye, legyen bátorság, biztatás, erőforrás mindannyitok számára…- fogalmazott az érsek, aki az iskolakápolna lelki, vallási jelentőségét a tízparancsolat kőtábláit őrző Úr ládájának az emberi lélekre gyakorolt hatásához mérte. – Ahogy a választott nép tagjai számára a Láda jelentette az Úr jelenlétét, örömet okozott és erőt adott számukra, úgy teszi lehetővé Isten jelenlétét az iskolában ez a kápolna.
Kívánom, hogy mindig örömmel térjetek be ide…-fogalmazott az érsek. Csonka Nándor atya, az iskola lelki igazgatója elmondta, nagy szüksége volt oktatási intézményüknek egy kápolnára, amely szenté tesz, amely megmutatja a szent jelet. Rohály János igazgató örömének adott hangot, hogy az iskola teljes megújulásának a végére a kápolnával feltehették a koronát. – Tíz éves gondolat, tervezés vált ezzel valóra- hangsúlyozta. /tl/