A Boldog Gizella-ünnephez kapcsolódóan, az idei évben is kiosztották Veszprémben az egyházmegyei iskolák diákjainak teljesítményét elismerő Szent Imre díjakat és Szent Imre okleveleket. A tapolcai Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola tanulói közül többen is részesültek az elismerésben.

 

 

A tanulmányi eredményeket, a magatartást, a hitéletet és közösségi munka szempontjait is figyelembe vevő díjazásban az iskola felterjesztése nyomán a következő 8. osztályos tanulók részesültek: Szent Imre-díjat Sabján Olivér, Szent Imre oklevelet pedig Bolla Anna, Kovács Áron, Németh-Bende Szabolcs és  Szigeti Barnabás vehetett át. A járványhelyzetnek megfelelő rendkívüli körülmények között, de megrendezték a Veszprémi Főegyházmegye hagyományos Gizella-napi zarándoklatát.  Ennek keretében a Szentháromság téren, az érseki palota előtt mutatott be szentmisét dr. Udvardy György veszprémi érsek, majd ezt követően adták át a rangos elismeréseket. /tl-kat.isk/

 

Boldog Gizella-ünnepén díjazták a tapolcai katolikus iskola legjobbjait

| hírek, hitélet, oktatás |