Hosszú hónapok kihagyása után állhatott újra pályára a megyei bajnokságban szereplő Tapolca VSE női kézilabda csapata.

 

 

A lelkes közönség előtt játszott mérkőzésen az Úrkút SK vendégeskedett. Bár a felkészülés nem úgy alakult, ahogy azt Antal Edit, a tapolcai csapat trénere elképzelte, ennek ellenére egy lelkes, összetartó, küzdeni tudó együttes képét mutatták lányaink. Több játékos is úgy döntött, visszatérnek a TVSE-hez és játékukkal járulnak hozzá a kitűzött célok eléréséhez. A megyei bajnokság dobogóját tartja reálisan elérhető eredménynek az edző, aki elsődlegesen egy stabil, megbízható gárda létrehozásán dolgozik.

 

 

Antal Edit következőképpen értékelte az idény első fordulójában játszott, győztes mérkőzést: -Az első félidő elején a lányok villámrajtot vettek, a 13. percben már 6:2-t mutatott az eredményjelző. Ezután magára talált a vendég együttes, az is nagymértékben hozzájárult az Úrkút felzárkózásához, hogy a játékvezetők ebben az időszakban 4 kiállítással is büntették a Tapolcát; így a félidő 13:12-es hazai vezetést jelzett. A második félidő gyakorlatilag ugyanúgy kezdődött, mint az első játékrész, gyors gólok, pontos játék.  Előbb egy 4:0-ás, majd egy 5:0-ás szakaszt produkáltak mieink. 10 perccel a vége előtt 24:16 volt az állás. Egy durva vendég szabálytalanságot követően felvillant a játékvezető kezében a piros lap is. Az utolsó pár percben már itt-ott estek a gólok. A végeredmény 29:23 lett.

 

 

A tapolcai csapatban mindenkit dicséret illet az odaadó, közönséget kiszolgáló és szórakoztató játékért. Egri Nikoletta személyében újoncot is avatott a csapat, aki hetest harcolt ki, míg a pályán volt. /hg/

 

Győzelemmel kezdtek a kézis lányok

| hírek, sport |