A diszeli kultúrház felújításának frissen megnyiló lehetőségéről a mai napon tájékoztatta a sajtó munkatársait Dobó Zoltán polgármester, Puskás Ákos alpolgármester és Tóth Bálint, Diszel városrész önkormányzati képviselője.
Dobó Zoltán hivatalos bejelentését követően, a hamarosan elinduló beruházás előzményeit, illetve részleteit Puskás Ákos osztotta meg a helyi média képviselőivel. Elhangzott, Tapolca város önkormányzata hozzájárulásával és közreműködésével hamarosan megtörténhet a Csobánc Művelődési Ház energiahatékony megújítása és eszközbeszerzése.
A projekt ez év március elsején indul és a tervek szerint jövő év elején befejeződhet. A beruházás megvalósításhoz az önkormányzat 8.5 milliós önerőt biztosít, melyhez 35 millió forintos (Közösen Tapolcáért Helyi Közösség által benyújtott) CLLD pályázaton elnyert pénz társul. Az épület tetőszerkezetét kijavítják, külső szigetelést, korszerű nyílászárókat, továbbá belsőépítészeti felújítást, új, akadálymentes öltözőket és vizesblokkokat is kap a munkálatok során az intézmény. Tóth Bálint, Tapolca-Diszel önkormányzati képviselője elmondta, a Csobánc Művelődési Ház felújítása régi óhaja a diszelieknek, hiszen az utóbbi évtizedekben meglehetősen leharcolt állapotba került a településrész kiemelten fontos közösségi színtere. – A pályázaton elnyert forrás és a város hozzájárulása révén a korábbinál praktikusabb, vonzóbb intézmény szolgálhatja jövő évtől a lakosságot- hangsúlyozta. A tervezett felújítás részleteit a diszeliek közelebbről is megismerhetik, hiszen – mint elhangzott- lakossági fórumot szerveznek hamarosan a témában. /Töreky László/