Éppen 77 éve, a sokszoros túlerő, a hiányos felszereltség, a korszerűtlen fegyverzet, mindössze három nap leforgása alatt a magyar hadtörténet egyik legnagyobb katasztrófáját idézte elő. Vasárnap, a város katolikus templomában, helyi hívek és katonai hagyományőrzők előtt, Csonka Nándor tapolcai plébános emlékezett és mondott misét a Donnál elesett magyar katonákért. Később a jelenlévők, köztük tapolcai városvezetők és az Egységben Tapolczáért Egyesület több tagja, a közeli Szent István parkba vonultak, ahol folytatódott a közös ima, a főhajtás, majd a gyertyagyújtás az áldozatokért.
1943. január 12-én a szovjet seregek áttörték a magyar arcvonalat, és néhány hét alatt felmorzsolták seregeinket. A Magyar Királyi második Honvéd Hadsereg kétszázezer katonájából végül alig hatvanezren térhettek haza, a legtöbben elestek vagy hosszú évekre hadifogságba kerültek. A magyar katonáknak több mint kétszáz kilométeres frontvonalat kellett védeniük. A téli hadfelszerelés nem érkezett meg, a német hadvezetés pedig az ígéretek, szerződések ellenére nem látta el korszerű fegyverekkel a magyar katonákat. Ráadásul a német Dél Hadseregcsoport vezetése, amelynek alárendeltségében a második magyar hadsereg szolgált, megtiltotta a német tartalékok bevetését, a magyarokat azonban az utolsó emberig való kitartásra utasították. /tl/
